A Föld változási ütemével kapcsolatos lélekgyógyítási módszerek megújulásáról szeretnék beszélni.
Minden egyes ciklikus korszakváltás előtt, az emberek életszemléletében is jelentős változás következik be.
Szellemben felfrissülve, lélekben megújulva várják az Új Kor eljövetelét.
Az Új Kor, új időszakot jelent az emberek életében.
Tartalmi változáson mennek keresztül, amelynek hatására eldönthetik, hogy képesek-e beilleszkedni a megújuló Föld rendjébe, avagy annak ellentmondva, létezésüket egy más síkra helyezik át.
Aki nem tud a változásokkal együtt haladni, az nem tud megújulni, éppen ezért nem tud egységben élni, rezonálni a megújuló, az Új Föld rezgéseivel.
Diszharmóniába kerül önmagával, - nem tudja felvenni azt a rezgést, és vele együtt azt a ritmust, amely a bekövetkezendő korszak szerves részét képezi. Azok az egyének, akik nem tudnak szervesen illeszkedni, előbb-utóbb egy átmenetet képeznek e Föld és a másvilág között. Energiáikat egyre inkább kivonják e földi létből és a másik világba helyezik át. Ezt javarészt anélkül teszik, hogy tudatában lennének.
A körülöttük élő emberek számára mindez nem szembetűnő jelenség, mivel a diszharmóniába került emberek még szimbiózisban élnek a világgal, de már nem szerves létezőként illeszkednek be.
Már nem élik, és nem fogadják el teljességgel az Élet Törvényeit.
Ez az átmenet nem az egyik napról a másikra következik be.
Jelentős időszakot ölel át, mire az energiáik súlypontját a másik világba helyezik át. Az emberek nagyobb hányadánál ez nem határozott döntésként jelentkezik, mivel nincs meg a szorosabb kapcsolódási pont a Magosabb Énnel, így valójában nincsenek is tudatában annak, hogy a Magos Énük milyen döntést hozott meg az életük folytatásával kapcsolatban.
Különböző emberek újra strukturálják magukat, - ami azt jelenti, hogy egy jelentős változáson mennek keresztül,- és egy idő után, hiába döntött a Magos Szellemi Énük a távozás mellett,- ők függőségi viszonyt alakítottak ki az itt lévő (régi) energiamintázattal.
Ebben az esetben torzulások következnek be az energetikai rendszerben, mint a személyiségben. Az egyén önmagától már eltávolodott, de a másik világ rezgéseit még nem fogadta be, éppen ezért egy meghasonult életformát alakít ki maga körül.
Fő motivációs rendszert választ ki magának és ez élteti, ebbe kapaszkodik, ebből nyeri az életenergiát, anélkül, hogy a tudatában lenne mindennek. Ezekre az emberekre egyfajta fásultság, közöny jellemző.
Nem tudnak örülni a világ dolgainak, nem tudnak együtt mozdulni vele,- valójában vegetálnak. Energiájukat nem a Föld szerves rendszeréből nyerik, hanem saját pótcselekvésükből merítik.
Erre az időszakra, az ilyen egyének száma jelentősen megszaporodott.
Egy önmagából, középpontból kibillent állapot jellemző rájuk, amelyben nem fő szempontot képez életükben,- a Földön maradó lét.
A legkisebb probléma hatására is elkeserednek, és nem a megoldáson, életük újra strukturálásán gondolkodnak, hanem egy menekülő pontot, kilépési pontot iktatnak be az életükbe.
Évekig eltarthat míg a megélt hatások és utóhatások következtében a Szellemi Én rádöbbenti őket, hogy szerves létezési formájukat a Földről kivonja, nem pedig megerősíti. Erre az időszakra már többnyire valamilyen degeneratív betegséget produkál a szervezetük, ami megkönnyíti az átmenetet.
A gyógyítók feladata és felelőssége, hogy ezt felismerjék és az átmenetet megkönnyítsék.
Szellemben felfrissülve, lélekben megújulva várják az Új Kor eljövetelét.
Az Új Kor, új időszakot jelent az emberek életében.
Tartalmi változáson mennek keresztül, amelynek hatására eldönthetik, hogy képesek-e beilleszkedni a megújuló Föld rendjébe, avagy annak ellentmondva, létezésüket egy más síkra helyezik át.
Aki nem tud a változásokkal együtt haladni, az nem tud megújulni, éppen ezért nem tud egységben élni, rezonálni a megújuló, az Új Föld rezgéseivel.
Diszharmóniába kerül önmagával, - nem tudja felvenni azt a rezgést, és vele együtt azt a ritmust, amely a bekövetkezendő korszak szerves részét képezi. Azok az egyének, akik nem tudnak szervesen illeszkedni, előbb-utóbb egy átmenetet képeznek e Föld és a másvilág között. Energiáikat egyre inkább kivonják e földi létből és a másik világba helyezik át. Ezt javarészt anélkül teszik, hogy tudatában lennének.
A körülöttük élő emberek számára mindez nem szembetűnő jelenség, mivel a diszharmóniába került emberek még szimbiózisban élnek a világgal, de már nem szerves létezőként illeszkednek be.
Már nem élik, és nem fogadják el teljességgel az Élet Törvényeit.
Ez az átmenet nem az egyik napról a másikra következik be.
Jelentős időszakot ölel át, mire az energiáik súlypontját a másik világba helyezik át. Az emberek nagyobb hányadánál ez nem határozott döntésként jelentkezik, mivel nincs meg a szorosabb kapcsolódási pont a Magosabb Énnel, így valójában nincsenek is tudatában annak, hogy a Magos Énük milyen döntést hozott meg az életük folytatásával kapcsolatban.
Különböző emberek újra strukturálják magukat, - ami azt jelenti, hogy egy jelentős változáson mennek keresztül,- és egy idő után, hiába döntött a Magos Szellemi Énük a távozás mellett,- ők függőségi viszonyt alakítottak ki az itt lévő (régi) energiamintázattal.
Ebben az esetben torzulások következnek be az energetikai rendszerben, mint a személyiségben. Az egyén önmagától már eltávolodott, de a másik világ rezgéseit még nem fogadta be, éppen ezért egy meghasonult életformát alakít ki maga körül.
Fő motivációs rendszert választ ki magának és ez élteti, ebbe kapaszkodik, ebből nyeri az életenergiát, anélkül, hogy a tudatában lenne mindennek. Ezekre az emberekre egyfajta fásultság, közöny jellemző.
Nem tudnak örülni a világ dolgainak, nem tudnak együtt mozdulni vele,- valójában vegetálnak. Energiájukat nem a Föld szerves rendszeréből nyerik, hanem saját pótcselekvésükből merítik.
Erre az időszakra, az ilyen egyének száma jelentősen megszaporodott.
Egy önmagából, középpontból kibillent állapot jellemző rájuk, amelyben nem fő szempontot képez életükben,- a Földön maradó lét.
A legkisebb probléma hatására is elkeserednek, és nem a megoldáson, életük újra strukturálásán gondolkodnak, hanem egy menekülő pontot, kilépési pontot iktatnak be az életükbe.
Évekig eltarthat míg a megélt hatások és utóhatások következtében a Szellemi Én rádöbbenti őket, hogy szerves létezési formájukat a Földről kivonja, nem pedig megerősíti. Erre az időszakra már többnyire valamilyen degeneratív betegséget produkál a szervezetük, ami megkönnyíti az átmenetet.
A gyógyítók feladata és felelőssége, hogy ezt felismerjék és az átmenetet megkönnyítsék.
Írta: Feketéné Lendvai Katalin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése