A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Istenemberré válás energiái. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Istenemberré válás energiái. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. február 1., kedd

Istenemberré válás energiái




A szeretet amely összeköt minket, és amelyen keresztül befogadod szavaimat. A szeretet egy olyan híd, amelyet Isten és ember összeköt egymással, és ezen a szereteten keresztül az ember, Istenivé lesz.
Ez az Istenivé lesz azt jelöli: - hogy szívében bent van egy magasabb minőség, amely kiemeli emberi létéből, így felülkerekedik önmagán, - és Istenivé lesz.
Ez az út kemény tapasztalásokkal teli. Benne van az is, hogy megjárod lelked mélységeit, beépíted amit abból tapasztaltál, - majd ezzel a megértéssel, tapasztalattal, feljebb emelkedsz egy olyan szintre, ahol már megvalósítod magadat, - önmagad lényét adod.
Ez a lény amely belülről fakad, a szíved legmélyéről, az Isteni egységből kiteljesíti magát, - és ez a kiteljesedett Én veszi át a vezető szerepet. Ez az Én irányítja életed folyását, ő veszi át a hatalmat feletted!
Ez az Isteni Szeretet amelyet felszínre tudsz hozni, amely minden emberben mélyen kódolva van.
Van olyan ember aki több inkarnációs ciklussal éri el ezt az állapotot, és van olyan is, aki egy adott életút alatt (amely tartalmilag megfelelő és Nekem tetsző).
A kiteljesedett Én már nem játszik szerepet.
Ő az aki hisz Bennem, nem kételkedik, aki Rám bízza sorsát.

Ez a kiteljesedett Én, ritkán lép elő. Alázat és hosszú fáradalmas munka, küszködésekkel, felismerésekkel teli folyamat az ő előhívása. A megtartása sem könnyű, mert összhangban kell hogy légy magaddal,- és ez az út adja meg azt a folyamatot, amikor ő egyre többet van jelen benned.
Ilyenkor nincsenek benned ellentmondások, - felismered az élet értelmét, azt a folyamatot, amin keresztül mész, - tiszteled azt, akár jó, akár rossz számodra, - mert tudod, hogy tapasztalsz belőle és ez a beépítés előnyöddé válik, hiszen utad része.
Ez a megvalósult Én kiteljesíti magát és így örök egységben állsz a szeretettel, amely Örök, és Örökkön Örökké lesz.
Ezek az Én Igéim, Jézus.  
Ámen.

(Közvetítéseimből: Áhimré
Feketéné Lendvai Katalin)         


 

2011. január 31., hétfő

Alámerülésből- Kiteljesedett ÉN veszi át a vezető szerepet



Ha végigjártad utad sötét részeit, felfényesítésében kellőképpen elmerültél és belefeledkeztél, akkor rájössz arra a tényre, hogy mindez a te érdekedet szolgálta.
Ugyanis anélkül, hogy meglátnád és szembesülnél önmagad mélyen ülő részeivel, nem mehetsz teljességgel végig azon a folyamaton, amit MI a kiteljesedett ÉN szerepeként jellemzünk.
Nagyon sok ember figyel már a benne élő isteni szavára, de többnyire még nem teljesedett ki kellőképpen benne,- mert vannak olyan problémák az életében, amin nem tudott tudatosságával felülemelkedni.
Ilyenkor, ha sürget az idő, és a beavatás előtt állsz egy magasabb létsíkra, akkor gyorsított tempóban avatunk be saját mélységeidbe, ahol felfényesíted magad, és az adott visszafogó erőt, vagy aktuális problémát teljesen más, egy magasabb szemszögből fogod látni.
Az EGO az ami félelemben tart, mert ő akarja átvenni az irányítást feletted, és meg van teljességgel bizonyosodva róla, hogy ő az aki uralja, aki a kezében tartja a dolgokat, és irányítani akarja az életed.
Amikor észreveszi, hogy „baj van”, mert most már teljességgel lelepleződik, akkor egy, az eddiginél erősebb tendenciát dolgozz ki magának, csak azért, hogy maradhasson, és uralhasson. De az EGO játszmája, ha már igen tudatos vagy előbb-utóbb véget ér, és ebben a végső játszmában a kiteljesedett isteni Én veszi át véglegesen a vezető szerepet.
Egy bizonyos részed „meghalt”, de ugyanakkor egy másik részed újjászületett és kiteljesedett.
Ebben a fázisban már csak befelé figyelsz, és a magasabbrendű Énednek adod át teljességgel a vezető szerepet, engeded, hogy Ő irányítsa életed.
Megérted, bármily nehéz is sorsod jelenleg, Istennek célja van veled.Teljes bizalommal ráhagyatkozol, mert most már szent meggyőződéssel tudod és hiszed, az Ő útjai mások, mélyebbek és egyben magasabbak a megszokott utaknál.
Most már nem akarod elfogadtatni magad senkivel,- tudod ki vagy, hová tartozol, és mi az életed célja.
Ennek tudatában bízol a Teremtésben, az isteni Létben, és Önmagad lelki gazdagsága által, olyan kapuk nyílnak meg előtted, amelyeket eddig még nem is reméltél.

Az isteni Én kiteljesedésének különböző szakaszai vannak.
Hosszú évek óta adjuk át neki a vezető szerepet.
Neki köszönhetően egyre erősebben álltunk az élet viharaival szemben.
Sokat, és sokszor hatoltunk bele önmagunk mélységeibe, és fényesítettük fel megosztottságban lévő részeinket.
Ez az út hosszú és fáradságos, s úgy tűnik mintha soha nem lenne vége az alámerülésünknek. De egy biztos,- a magasságok és mélységek összefüggenek, és sokan vagyunk akik ebben az életben összekötőként szerepelnek.
Akik egy kicsit mélyebben járnak már magukban, s ők jobban emlékeznek. És e emlékezett által tudnak valamilyen szinten olyan kapukat megnyitni, hogy társaik is jobban emlékezzenek.
Bízom benne, hogy munkám valamilyen szinten segítséget nyújt az emlékezésben.
Szeretettel: Áhimré

Szeretném figyelmükbe ajánlani két évvel ezelőtti írásaimat, ami ehhez a témához szervesen kapcsolódik:

Istenemberré válás energiái 1.

Isteni Én kiteljesedése 2.




Kirtana: Aki valójában Vagy:


Magyar fordításban itt találják:




2011. január 21., péntek

Isteni Én kiteljesedése 2.


 Én, Aki az isteni lényedet képviseli, Én szólok hozzád Áhimré.
Megkérlek, hogy ezzel az üzenettel segítsd megrekedt társaid, akik még nem állnak a tudatosság azon fokán, hogy a mélyebb összefüggésekbe bepillantást nyerjenek.
Most minden létezőhöz szólok, aki körbeölel téged, és akik hajlandóságot mutatnak sorsuk jobbá tétele érdekében.
Most ebben az időszakban az isteni Ének aktiválása történik, ami olyan mértéket ölt, hogy befolyásolja tudatosságotokat. Ebben az időszakban, több szerepes játékot játszotok, nem ismeritek fel, hogy valójában mire megy ki a játék.
A kritikus tömeg már éli ezt a folyamatot.
Saját mélységeivel nézz szembe és megpróbál túlemelkedni rajta. Nos Kedveseim, ezt a legfőképpen úgy tudjátok megtenni, ha belső középpontotokban maradtok.
Minden körülmények között tudjátok és látjátok, és egy magasabb szintre emelitek azt a folyamatot, ami most ebben az időben részeteket alkotja.
Csak így tudtok előrébb jutni, ha egy magasabb tudatosságból tekintetek rá önmagatok emberi lényére, küszködésére, és mindezt egy olyan szempontból közelítitek meg, amelyben tágul a tudatosságotok.
Önmagatokat nem mint egyedüli Létezőt veszitek csak előtérbe és helyezitek az első helyre, hanem tudatában vagytok egy olyan álláspontnak,amelyben az isteni Én tölti be a meghatározó szerepet. Ebben az időszakban mindenképpen segítségért hozzá kell fordulnotok, és kérni őt, hogy a legnagyobb mértékben teljesedjen ki bennetek és vegye át a vezető szerepet.
Az előző üzenetben volt már utalás rá, hogy milyen játszmákat játszik az emberi Én, hogy a szokott helyén maradjon, és újra átvegye az irányítást feletettek.
Ezeket játszmákat, ne hagyhatjátok elbillenni, és emberi szintre áthelyeződni!
Már csak azért sem, mert a most lezajlódó folyamat eredményeképpen egy olyan tudatosodási folyamaton mentek keresztül, ami az Új Világban részeteket alkotja!
Emberi testben élő, Istenemberekké váltok.
Persze, csak az jut el erre a szintre, aki igent mond a folyamatnak.
Senkire nem erőltetjük rá, a mi akaratunkat, mindenki szabad akaratú döntése alapján cselekszik.
Lehet, sőt több mint valószínű, hogy ennek a folyamatnak még nem értitek az értékeit és a mibenlétét.
Mivel a Föld egy ciklikus váltás előtt áll, ezért minden egyedét egy magasabb tudatossági és rezgésszintre helyezi át, hogy ezáltal alkalmazkodni tudjon, és Szervesen be tudjon kötődni a Föld meghatározott pályájába és Rendjébe.
Az, aki ennek a folyamatnak ellent mond, vagy nincs is tudatában, őt, őket egy másik megvilágításba helyezzük át. Ők egy másik feladatkört kapnak, amely megfelel a tudatossági szintüknek, és azzal együtt rezegve váltják meg és valósítják meg szabott és vállalt feladatukat.
Most egy kicsit visszatérek az isteni Ének aktiválására.
Ez a folyamat már nem most vette kezdetét, hosszas felkészítő munka előzte meg.
Többnyire már tisztában vagytok a jelentőségével, hogy milyen fontos az, ha az isteni Én kiteljesedik benned. Mert még így is vannak szerepcserék, csak nem olyan mértékben és mennyiségben, mind annál az egyénnél, akinek fogalma sincs róla, hogy induljon el ennek a folyamatnak a kezdeti lépcsőjén.
Mindenki a saját tudatossági szintjének megfelelően kapja meg a próbákat, és az aktiválások is eszerint történnek.
Tehát, most arra kérlek bennetek, hogy szeretetteljesebben és elfogadással teli, forduljatok önmagatok felé, tartsatok önvizsgálatot. Lássatok meg az összefüggéseket, és emeljétek magatokat egy olyan létbe, ahol az isteni Én tölti be a meghatározó szerepet.
Csak ez az út vezet el odáig, hogy testben, Istenemberré válj!
Isteni Éned kiteljesedése és irányítása hozza meg azt az állapotot, amelyben tudatosul benned,- ki vagy, mi a küldetésed, mi a szereped, mi az a vállalás, amiért leszületést nyertél, és így átlátod a magasabb összefüggéseket.
Kérlek bennetek, óvatosan haladjatok előre, apró lépésekkel, és minden állomásnál kérjétek a mellétek rendelt segítők támogatását és azt, hogy világítsák meg az előttetek álló utatok azon részeit, ami még nem teljesen tiszta számotokra.
Így hamarabb és zökkenő mentesebben veszítek az előttetek álló akadályokat, és könnyedén juttok el olyan állapotba, amelyben már az isteni Én tölti be a meghatározó szerepet.
Én Áhimré voltam ki szóltam, áldottak legyetek!
Ámen.

Istenemberré válás energiái 1.




Az alábbi üzenetet tapasztalásként adom át Önöknek, hogy tudják az elkövetkezendő időszakban, mire figyeljenek.
A Föld Megújult formájához, az isteni Ének aktiválása ebben az időszakban történik.
Ez egy bonyolult és igen fájdalmas folyamata az emberi énnek.
Mire az ember, emberi létéből és minőségéből, egy isteni (magasabb) létbe lép be, - ez egy hosszú, fájdalmakkal és elengedésekkel teli folyamat része.
A régi én (amely többségben a kiteljesedett), ilyenkor általában átveszi a vezető szerepet és megpróbálja az isteni Ént maga alá keríteni, és a lehető legnagyobb minőségben elnyomni. Ez azért történik, mert vissza akarja szerezni a hatalmat felette, amit érez, hogy már összeomlóban, és megsemmisülőben van.
Az utolsó próbálkozások ezek, amelyet úgy tud a legjobban megtenni: - ha kétségeket ébreszt benned, fájdalmakhoz köt, nehogy isteni Létbe és Istenemberi minőségbe térj meg.
Most ennek a folyamatnak az aktiválása történik.
Mivel ezt a folyamatot, saját magamon tapasztalom meg, ezért úgy érzem kötelességem, hogy átadjam segítségképpen.
Azt tudom tanácsolni, hogy szeretettel búcsúzzunk el a régi emberi énünktől. A régi energiás játszmáinkon végképp emelkedjünk túl, és menjünk végig, adjuk át magunkat a MEGÚJULÁS FOLYAMATÁNAK, hogy minél előbb Istenemberré válhassunk!
Az emberek többsége, ebből a folyamatból még semmit sem érez.
De mi, akik már részben be lettünk, avatva, a mi kötelességünk, az ő megsegítésük!
Istenemberré csak akkor válhatsz, ha teljesen megújulsz!
Lélekben, testben, energetikában, egy olyan áthangoláson mész keresztül, amelyben megjárod saját mélységeidet, és ha kijutsz innen, annál nagyobb magasságokba emeltetsz.
Újítsd meg magadat, és tépd el a láncokat!
Tépd el a korlátozó kötelékeket!
Lehet, hogy különféle folyamatokon mész keresztül, - a kétségektől, az aggodalom, a düh, az elkeseredettség, hited megingása is szóba kerülhet, - de mindez ne ingasson meg, mert ez, mint a folyamat része szerepel.
Így válsz azzá, aki leszel, - ISTENEMBER.
Ne kerüld ki, és ne mondj ellent, menj csak bele saját félelmeidbe, hisz úgy tudod a legjobban feloldani, csak arra figyelj, meddig maradsz.
Sokáig ne maradj és, főleg ne merülj el benne!
Eljön az a pont, amikor túl kell emelkedned rajta, és magadat isteni létbe emelned!
Áhimré



„Egy gondoskodó személy, látva a pillangó küzdelmét, ahogy a bábból próbált kitörni, segíteni akarásból, gyengéd kézzel meglazította a szálacskákat, hogy azok egy nyílást formáljanak. A pillangó könnyen kiszabadult, s a báb körül verdesett, de nem tudott elrepülni.
Amit az együtt érző személy nem tudott, hogy csak a születés küzdelmeiben tudnak a szárnyak annyira megerősödni, hogy alkalmasak legyenek a repülésre. Így hát a pillangó a földön töltötte rövidke életét, és soha nem ismerte meg a szabadságot.” (Ruth Sanford)