A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jézus üzenetei. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jézus üzenetei. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. október 13., csütörtök

A Lélek teljes megtérésének időszaka, a „Nagy Figyelmeztetés”




A Lélek teljes megtérésének időszaka, a „Nagy Figyelmeztetés”


2011. október 11.

Mivel sok embert foglalkoztat ez a téma, és sok kérdést tettek fel a „Nagy Figyelmeztetéssel” kapcsolatban, amire nem tudtam választ adni, ezért Jézus Urunkat hívtam segítségül, kértem, hogy adjon választ, mit kell tudnunk róla.
A válaszát belső HANG útján jegyeztem le.
  



A Nagy Figyelmeztetés helytelen megfogalmazás.
A Nagy Figyelmeztetés helyes megfogalmazása,- a Lélek teljes megtérésének időszaka,- amely egy olyan eseményt foglal magába,melyben Isteni Fényemet a világra árasztom, s JELT adok, hogy térjetek meg.
 
Ez a Fény bevilágítja az egész FÖLDET, s lelketekben egy különös folyamat indul el.
Ráébredtek arra a valóságra, hogy kik is vagytok valójában, és mi életetek értelme.
Egy olyan felismerési szakaszon mentek keresztül, amelyben a Magasabb ÉN tükröt tart elétek, hogy életetek történéseit átgondoljátok, és egy magasabb tudatszinten értelmezzétek. Saját hibáitokkal, gyengeségeitekből meghozott döntéseitekkel, elkövetett gyarlóságaitokkal kell szembenéznetek, és meghozni a döntést, hogy hajlandóak vagytok-e a változásra, vagy folytatjátok tovább az eddigi életet.
 Ebben az időszakban lehetőséget adok a teljes megtérésre, arra, hogy lelketek Hozzám felemeljétek.
   ÉN nem büntetek, és nem szabadítok rátok világégést!
Ilyen jellegű cselekedetek, melyek a világot romlásba döntik, nem Tőlem származnak!
ÉN a Szeretet Istene VAGYOK, a könyörületé, a megbocsátásé.
 Sok prófécia és kinyilatkoztatás keveredik bennetek, de még az IGAZ TANOKAT sem tudjátok, amely felnyitná a szemetek arra a tényre, hogy évezredek óta megtévesztésben tartanak bennetek.
 Az ÉN ATYÁM a Szeretet Istene, nem pedig az áldozatot kérő, könyörületet nem ismerő, haragvó Isten!
ÉN és ATYÁM, és Mennyei Anyátok mindig a szeretetre, az elfogadásra, a könyörületes cselekedetekre intenek bennetek!
 
Ne higgyetek azoknak a próféciáknak, kinyilatkoztatásoknak, akik hatalmukat kihasználva félelemben akarnak tartani bennetek!
A Lélek teljes megtérésének időszaka, amit ti helytelenül Nagy Figyelmeztetésnek hívtok, nemsokára eljő, és akkor lehetőséget kaptok arra, hogy az ÉN Országomba lépjetek.
Mindenki saját maga lelke általi felelősséggel döntheti el a választás jogán, hogy az anyagba süllyedés példázatát kívánja folytatni, vagy pedig a Szellem dolgainak ad teret, lelkét felfényesíti és Hozzám emeli.
  
Ne féljetek, nincs mitől félnetek!
A FÖLD ANYA tisztulása és átrendeződése során a FÖLD Angyalai, a Természet Lényei veletek lesznek és segítik utatokat. Ehhez persze hinnetek kell bennük, mert különben nem látjátok meg a segítséget, és szem elől tévesztitek a helyes utat.
Lelketek felemelése az átrendeződési folyamat szükségessége, mivel FÖLD ANYÁTOK rohamos léptekben emeli Önmaga Fényét. Nő a BOLYGÓ tudatossága, és megkívánja, hogy ti is önmagatok Fényét és tudatosságát a Krisztusi Fény minőségébe emeljétek át.
Lelketek a teljes megtérés által emelkedik a Fénybe, ahol megtér az ATYÁHOZ, az ÖRÖK ISTENHEZ, az ISTENANYÁHOZ, a FIÚHOZ,- és a hármasság törvénye alapján egy ÚJ Világ van eljövendőben.
A FÖLD pályát vált,- az erőterek kimozdulása által létrejön egy olyan közeg, amely még magasabbra emeli a BOLYGÓ tudatát,- ekkor következik be a Lélek teljes megtérésének időszaka, a „ Nagy Figyelmeztetés”.
  

Lejegyezte: ÁhimRé
Feketéné Lendvai Katalin







 

 

2011. június 21., kedd

Tudatosságra ébredt ember, Jézus üzeneteivel kiegészítve





2011. június 21.


A tudatra ébredt ember már felismeri a múlt lehúzó és visszatartó energiáit, és mindent elkövet annak érdekében, hogy megváljon ezektől a mintáktól és kötésektől.
Szívében oly mély a szabadságvágy, hogy nem engedi már meg magának, hogy ezek az energiák fogva tartsák.
Nem ad teret a félelmet keltő üzeneteknek, kinyilatkoztatásoknak, és nem ismeri el istenének azt az istent, aki haragvó, aki áldozatot kérő, és azt hirdeti, hogy bűnben fogantunk és ezért bűnösök vagyunk…..
Jézus soha nem mondott és nem tanított ilyet. Nem kért áldozatot,- Ő azt kérte, hogyirgalmasokká váljunk.
A Fényhazát hirdette, és azt,- hogy mi is emberi testben élő Fények vagyunk, hisz Isten bennünk is él, nemcsak rajtunk túl van.
Nem oly távoli és elérhetetlen, ahogy ezt sokan hirdetik és hiszik.
A Földre tapasztalni és tanulni jöttünk,- kijavítani a múltban, a régi időkben elkövetett hibás döntéseinket. Lehetőséget adtunk magunknak arra, hogy új testben, új tudatosságra ébredjünk, és még jobbakká, teljesebbekké és emelkedettebbekké váljunk. Elérjük, visszatérjünk ahhoz a tudatossághoz, hogy Földön élő Istenemberekké váljunk.
No persze ehhez, hogy mindez valóra váljon, tenni kell, és nemcsak szemlélni a dolgokat. Hanem mélyen magunkba merülve megismerni ÖnMAGunkat, és a minket körülvevő világunkat.  Csak így tudjuk felismerni, hogy kik vagyunk, miért vagyunk itt, mi a feladatunk. Miért pont ebbe az Országba születtünk, mi itt a dolgunk, az isteni vállalt feladatunk.
A Fény és Szeretet útját járjuk. Új idők szele érinti meg arcunkat, hisz az Új Idők küszöbén állunk. Belül a szívünkben ég a vágy, hogy csak a szépet, a jót teremtsük.
Új tudatra ébredtünk, és Új Embereké leszünk. Új Kört írunk a világ forgatagában, és ez világ már csak a szépségből, jóságból és szeretetből fog állni. Ez valljuk, és ezt teremtjük,- ez válik eszménkké. Ezt hisszük,- hisz hitünk által teremtjük meg az Új Jövőt. Fények vagyunk, hisz a Fényből jöttünk, és ha itt hagyjuk e Földet, akkor újra a Fényhazába térünk vissza. Áldás!

Szeretnék az alábbiakban feleleveníteni régebbi Jézusi üzeneteimből egy párat, amit belső Hang útján írtam le. Azt hiszem most a jelenben még mélyebben tudják értelmezni mind annak idején.
Szeretettel és Fénnyel:
Áhimré
Feketéné Lendvai Katalin




Az életedet szentségként kell élned.


Feltétel nélküli bizalommal és ráhagyatkozással kell lennetek Irányomban.
Az elkövetkező időszakban nagyon fontos, hogy ezt a szívetekbe véssétek, és a gondolataitokban az első helyre helyezzétek!
A világ egy olyan átalakuláson megy keresztül ebben az időszakban, amelyben azok a tanok, amelyek nem az Egy Isteni Örök Igazságot hirdetik, felszámolásra kerülnek.
Nagyon fontos, hogy ebben az időszakban a szíved legmélyén megbúvó Istenire hallgass, mert csak ez adhat és mutathat irányt az élet útvesztőiben!
Sokféle rend lép elő, és mindegyik hirdeti a maga igazát és hatalmasságát.
Hogy meglásd mi az IGAZ, és mi a hamis,- kifinomult érzékekkel és tisztánlátással kell rendelkezned. Nem mindegy mit választasz utad részévé.
Mi az az életút és azon belül lévő állomás, amit lelked fejlődése érdekében, és tudatod emelése érdekében megjársz. Most mindkettőt EGYSÉGBE kell hoznod!
Saját értékeid, és értékrended szerint kell végig menni egy olyan folyamaton, amelyben az életedet Szentséggé emeled.
Az életedet szentségként kell élned, és a benne lévő embereket szentségként tisztelned. Ez az út vezet el oda, ahol megtalálod az Egy Isteni Szent Örök Igazságot.
Istenben élsz, és Istennel lépsz. Napjaidban Őrá hagyatkozol, életed momentumaiban Őt szolgálod.
Áldassék az Atya, az Örök Jelenvaló.
Ámen.

(2009. június 15.)


Jézusi tanítások és Igazságok újra elfoglalják helyüket..



 A Jézusi tanítások és Igazságok újra elfoglalják helyüket a Világban!
Gondoskodom róla, hogy olyan mértékben derüljön ki az Igazság, amelyből tanulhattok, és azt kamatoztatni tudjátok.
Régen is voltak, és a jelenben is vannak bizonyos értékrendek, amelyek mindenkire vonatkoznak.
Azok a tanítások amelyek Tőlem származnak, a jelenben is megállják a helyüket!
Ezt azért jelentetem ki, mert sokatokban felmerül a kérdés, hogy az Új Energia beköszöntésével még mindig helytállóak-e a tanításaim.
Örök Törvényszerűséget tanítanak, a Világ egységes szemléletére vonatkoznak! 
A múltban és a jelenben ugyanazok a problémák kerültek elő.
Hiába éltek más korszakban, teljesen nem tudtátok megújítani magatokat.
A társadalom szerves része, egy olyan közegben él, ahol nem számít a mérték, nem számítanak az értékrendek!
Önmaga lényét a másik fölé helyezi, és ezzel különböző kiváltságokat élvez.
A módszer amellyel ezt megteszi, az már nem üdvözítő!
Különböző értékrendekbe soroltátok magatokat, és nincs meg az egymás iránti segítség. Nincs meg a szándék egymás megsegítésére!
Mindenki saját maga problémájával van általában a legjobban elfoglalva, és több esetben hárítja el a segítségkérőket. Öntörvényű nem lehetsz!
A Jézusi, a Krisztusi tanítások ezt példázzák, Örök Törvényszerűséget hordoznak magukban!
Ebben az Új Energiában, amelyben most vagytok, ezek a törvényszerűségek most is időtállóak!
Megtanuljátok belehelyezni az Újba, azon értékrendek és a minőségek szerint értelmezni, használni, továbbadni a tanításokat.
Hazugságot nem terjesztünk! Hazug szemléletet nem képviselhetünk! 
Most egy olyan Rend került hatalomra, amely az Igazságot hirdeti, és mindent meg is tesz azzal kapcsolatban, hogy kiderüljön az igaz Igazság!
Sok példabeszédemben az Igét félremagyarázzátok, és más értelmet, jelentőséget adtok neki, mint valójában, amit a tanítás eredetileg példáz!
Ez egyrészt abból adódik, hogy más a szóhasználat, az értelem, és a képesség, amely hajlandóságot mutat az Ige tiszta értelmezésére.
Sokakban felmerül a kérdés:- Mi a jelentősége Megváltói Tervemnek?
Mennyi az igazság belőle, és mi az a titok, amely még mindig rejtve van előtettek?
A Megváltói Tervem értelmet kell, hogy nyerjen!
El kell jutnotok egy olyan állapotba, amikor ezt már elmétekkel felfogjátok, szívetekkel megérzitek ennek jelentőségét!
A megváltást értetek hoztam, Megváltói Tervem értetek jött létre!
Azok a tekercsek, amelyek részben a Világ számára még ismeretlenek, - bennük le van írva a teljes IGAZSÁG.
Olyan összefüggéseket tartalmaznak, amelyben rámutatok az emberiség eredetére, arra az útra, amelyet bejárt, és az előtte álló szakaszokra.
Tanításaimat, ha jól értelmezitek, megsegítenek benneteket az előtettek álló történésekben!
A célom a jelenben, amit rajtatok keresztül szeretnék megvalósítani:
- Szeressétek egymást emberek!
- Ne egymás ellenére tegyetek, hanem egymást megsegítve haladjatok előre az úton!
- Tanuljátok meg magatokat beilleszteni az Új Világba, és ebben a világban, mértékkel mérjetek!
- Az IGAZSÁG legyen a mérték és a mérce!
Az ÚJ EGYHÁZRÓL, (amelynek megalapításáról már többször tettem említést), és annak megvalósulásáról, és a társadalomba behelyezéséről szeretnék szólni.
Az ÚJ EGYHÁZ, amely megalakulóban van, - az IGAZ EGY ISTENHIT vallására épül, és azt közvetíti a nép felé!
A megvalósulás, rövid időn belül jelen lesz!
Eme EGYHÁZ tagjait, gondosan kiválogattam, beillesztettem az aktuális Rendbe és Törvényekbe.
Ők azok az embereim, akik birtokában vannak, (lesznek), a teljes IGAZSÁGNAK!
Őket gondosan, és folyamatosan készítem fel erre a feladatra.
Ők azok, akiket gondosan megmívelek, és felkészítek, megváltói tervem megvalósítására.
Ne higgyétek, hogy ezek a tiszta szívű szolgálóim, csak papok lesznek!
Az Egyház, szemléletében nagy változáson megy keresztül!
Egy olyan rendszere fog összedőlni, amely a hamisságot hirdeti!
Amely, még mindig a bűn fogalmát hirdeti, és ezzel önmagát magasra helyezi.
Az ÚJ EGYHÁZAT és RENDJÉT, ne kövekben, falakban, templomokban keressétek!
Az EGYHÁZ alapjait, (tartóköveit), az Én embereim képviselik!
Ők azok a tiszta szívű szolgálóim, akiken keresztül megszólalok és hirdetem az IGAZAT, az EGYET, - az EGY ISTENI ÖRÖK IGAZSÁGOT!
Ámen.
  (2008. szeptember 06.)

Isten az egyszerűbe tette a bizodalmat!


Minden nap, amelyet a mostban töltesz előrevisz, utat mutat, ha teljes valósággal éled az életed! Ha a mában, és nem a holnapban gondolkodsz!
Ha teljes lényeddel jelen vagy a most pillanatában, kihasználod az adott lehetőségeket. De ha a holnapban gondolkodsz, elvész az adott pillanat.
Elmulasztod a fennálló lehetőségeket, mert a figyelmed nem a mának adod, hanem a holnapnak szenteled.
Mindig csak annyi energiát adj az elkövetkezendő napnak, amennyi szükséges!
Tudatosan gondold át a teendőidet, semmit ne kapkodj el, céltudatosan törekedj előre!
Az adott pillanatnak varázsa van, amelyet ha elhalasztasz, soha nem tér vissza!
A mában élj, a holnapban remélj!
Itt és most, ebben az időben amelyben éltek, ennek különös figyelmet szenteljetek!
Teljességgel fordítsd lelked a SZELLEM felé, hogy meg tudjon nyilvánulni benned, - hogy életre kelljen a Csoda, amely újabb Csodát eredményez!
Ne várj dicső és hangzatos szavakat és üzeneteket, és magad se tedd ezt!
Mindig az egyszerű létre és teremtésre törekedj!
Isten az egyszerűbe tette a bizodalmat! Egyszerű szavakon keresztül szól hozzátok, tanít benneteket. Lelked rezdülésében megérzed az Ő Igéjét, az Ő bátorítását, reménykeltő szavait.
Szerető szívvel fordulj önmagad felé, becsüld és tiszteld magad, hisz Istenben, ISTENT szereted.

Különös gonddal figyelj a kimondott szó hatalmára, amellyel sok kárt is tehetsz!
Teremtőd kezébe helyezd az életed, léted, és az Ő segedelmével, bátorításával, olyan célokat és utakat tudsz bejárni, amelyre nélküle, a legkisebb jóindulattal sem volnál képes.
Ámen. 

  (2008. október.14.) 


Jézus: Az Új Világ...


Kiválóan példázza az alábbi tanítás, hogy embernek maradni Isten törvényeivel, nem könnyű. A lélek egy tanulási folyamaton megy keresztül, ahol kemény megpróbáltatásokkal kell szembenéznie. Mindez fejlődése érdekében történik, ami egy magasabb tudatszint eléréséhez vezet.
Az egyik tanítás alkalmával Jézus így szólt hozzám.
Most az Isteni Éneden keresztül szólok hozzád, Én Jézus, Atyám Fia.
A múlt emlékei és történései még elérhetnek, de már nem temethetnek maguk alá!  Itt vagyok veled, fogom a kezed, és vezetlek az úton.
A Belém helyezett bizalom által lépsz előre az úton, fordulsz el a múlttól, és lépsz előbbre az Új Világba. Az Új Világ még számodra is ismeretlen, és nem tudod mit is tartogat valójában.
Az élet, amelyen keresztül mentél nem volt könnyű.
Vitted terhed, a terhem.

Az Én vallásom, bizonyos emberek számára teher.
Amikor a lélek tiszta, és még jobban tisztulni készül, Urához emelkedni, - az elítélendő. Terhes a társadalomnak, mert tükröt tart önmaga gyarlóságaival szemben.
Te ezt a világot egyedül nem tudod megváltoztatni, csak meg tanulsz benne élni!
Amikor az Isteni már benned megfogant, és előtört, nehéz emberként itt élni.
A fájdalom súlya elnyomja lelked derűjét, és vígságát, a meg nem értettség, a másság kerül előtérbe.
Állj meg az úton, és gondolkodj el! Testvéred, („bátyád”), rokonod mit ér?
Mit ér a szeretet, ha nincs benne szív?
Mert sokan csak akkor jönnek rá, hogy valójában szerettek, amikor elveszett az, akit szerettek! Aki lelkét belepte a fájdalom, a kín, a meghasonulás érzése.
Isten benned él, és egy vagy vele.
Amit most ebben a rendben érzel, az hamis, mert a hamisság akar előtörni.
De a látszat csal, a zűrzavar (a káosz) mögött, Rendezettség húzódik.
Az Isteni Rend egy kemény folyamat, amely próbák, terhelések, elé állítja az embert.
Ez egy forradalom, amely megreformálja a régit, - eltörli, megsemmisíti, és az Újba átlépve kap szerepet. A forradalom már életbe lépett!
Életed így mássá alakul, előretörsz, kilépsz a körforgásból.
Ámen.
  
Mikor felismersz Engem már senki, és semmi nem árt és bánt!
Amikor aláhelyezed magad az Isteni akaratnak.  
Mikor kiteljesedsz Bennem, mikor eggyé válsz Velem, nem lesznek korlátaid!
Tudod, hogy a célod, - küldetésed! 
Felül írod emberi elméd, Istennel egyesülve gondolkodsz, és teszed a dolgod.
- Ha idáig eljutsz, már nem te vagy a fontos!
A fontos Urad lesz, - az örömére teszel és azt keresed. 
Ekkor találod meg magad, Isteni éned, beteljesítve küldetésed. 
Ekkor lesz az Ő Akarata és a te akaratod Egy! 
Hisz Istentől származol, és hozzá tartasz vissza.
Ámen. 

Egy ember életét, létét, neveltetését, nem önmaga határozza meg, hanem a benne megbúvó Isten,- hogy mivé és milyenné válik ezáltal, - mennyire ismeri fel Isteni, avagy állati lényét, és melyik kerül túlsúlyba, az tőle függ!
Istenné válik emberben, vagy állati létre kényszerül.
Alsó, és felső világok közt mozog, - vagy a Fényhazába kap belépést.
Így bíráltatik el Isten színe előtt, és mivel önmaga lényében hordozza az Istenit, - önmaga előtt.


A Jézusi út soha nem tartozott a könnyű utak közé!
Az út amelyet jársz, tele lehet fájdalommal, kétségbeeséssel, könnyekkel és bánattal, megadással, de lehet örömöd is bőven, - ha felismersz Engem! 
Bűnös világban éltek, de a bűn még nem mételyezett meg mindenkit.
Az Enyéim követnek, együtt lépnek Velem.
Sokszor kilátástalan helyzetbe kerülnek, létük bizonytalan, de Én megsegítem őket! Gondos szolgáim ők, melyekkel együtt haladok az úton.
Az út tele van igazságtalanságokkal, fájdalmakkal, de a felemelkedés felé visz!  Remélned, és bíznod kell Bennem!
Ha Bennem és Velem élsz, kitárt szívembe fogadlak.
Ámen. 


(2008. szeptember.11.)

Az ember sorsáért, csak ő maga felelős!

Az ember sorsáért, csak ő maga felelős!                                                                           
Kérhet segítséget az Urától, de gyalázhatja is Őt.
Ebben a világban mindkettő előfordul. A józan paraszti ész tudja, ha befelé figyel, megtalálja önmagát, melyben a Teremtő merül el és emeli, segíti át azokon az akadályokon, amely más emberek számára lehetetlen dolognak tűnnek.
Az önmagadba és Istenbe vetett hit az, amely megadja tartalmat, a forrást életednek! 
Nélküle nem tudsz teljes, azaz kiteljesedett életet élni!
Ha hiszel az Úrban és Ő benned, - együtt csodákra vagytok képesek!
A hazug és a tagadó ember, elmerül saját sajnálatában.
Önmagán kívül mást nem szeret, ha azt is teszi, - érdekből teszi és az motiválja őt. Semmit sem tesz önzetlenül, önmaga cselekedeteit nem tudja felülértékelni, bírálni, - örökös tagadás, hárítás része életének.
Ezt azért mondtam el, mert kétfajta csoportot foglalhatunk össze.
  1. Az egyik, - Istenben hisz és valósítja meg önmagát, vállalt szerepét és feladatát a társadalomban.
  2. A másik, - örökös körforgásban él önmagával és a körülötte élő emberekkel.
  3. Életében, mindenki mást felelősnek tart sorsa boldogulásáért (boldogtalanságáért),- de önmagát kihelyezi belőle.
Az örökös hárító szerepjellemző rá!
Abban a korban, amelyben éltek, eltolódtak az értékrendek!
Egy olyan rendet alkottok, amely hamis!
Hamisságát az a tény adja, hogy valójában nincs meg bennetek az a szándék, amely arra ösztönöz, - hogy magadba nézz, de olyan mélységekig tedd azt, hogy meglásd önmagad lényét, - amely teljesen elmerül az önsajnálatban!
A legkisebb dolgon is el tudtok keseredni, nincs meg az az önvaló, amely a régi, (ősi) emberiséget jellemezte. Amely túl emelte (átemelte), a mindennapok problémáin.
Istenbe vetett hittel, és bizalommal tette dolgát, (még ha nem is tudta az adott helyzet kimenetelének milyenségét), - a dicsőséget Isten kezébe helyezte.
A mai társadalomban, elő lépett az Én! Az Én varázsa, nagyszerűsége és milyensége.  
Ezzel az „Én-séggel”, sok mindent meglehet tenni, csak egyet nem,- Isten közelébe kerülni!
Az adott problémától vannak eltérések, és túlkapások.
A jellemző vonás, amely most behatárolja az emberek életét, az Én központúság!
Ahogy haladunk a Vízöntő kor felé, ez egyre jobban előtérbe kerül.
Hatalmat, pozíciót, pénzt ad az emberek kezébe.
Akinek nincsenek ezek a javak a tulajdonában, ők egyre távolabb kerülnek ettől a befolyásoltságtól, - jobb esetben Isten felé fordítják a tekintetüket, és bizalmukat belé helyezik.
A Vízöntő korszak táján hullámvölgyeket éltek meg.
Sokszor van fent és lent az emberiség.
Különböző rendek alakulnak, és távolodnak el egymástól. 
A fő cél, a befolyásoltság!
Egy olyan értékszemlélet kialakítása, mely Istentől eltávolít és a te kezedbe helyezi a hatalmat!
Így Isten közelében nem élhetsz, nem valósíthatod meg önmagad és egyre távolabb kerülsz a céltól, az adott vállalástól! 
Nem lesznek önálló gondolataid, hanem egy demagóg irányzatot követsz!
Az emberiség ebben az irányban halad!
Különböző megnyilvánulások, különböző hatásfokkal, mechanizmussal lépnek fel irányotokban. A fő cél, a befolyásoltság!
Ilyenkor nem árt önmagadban elmerülni, megvizsgálni lényed, - mit és miért teszel?
Ki az, aki irányítja életed?
Az elme, avagy a szív győzedelmeskedik?
A középútra törekedjetek, az legyen meghatározó életetekben! 
Így eljuttok egy olyan álláspontra, amely önmagát is a középpontba helyezi, és onnan szemléli a világot, az élet eseményeit.
Ebből a Forrásból, ebből a központból egyre nehezebb kimozdítani őt. 
Itt ebben az állapotban születik meg a hála, a remény, - amely önmaga létét emeli felül.
Ezek az utak szorosan összefüggenek egymással.
Kicsi az eltérés, látszólag kevés, - de az út, amelyet bejársz, merőben különbözik az egyik, a másikétól.
Ugye nem kell rá utalnom, hogy melyik az üdvözítő, a hazavezető?
Ugye nem kell példákat felsorolnom, cselekedeteket egymás mellé állítanom?
Mindenki saját maga dönti el, számára melyik út az, amely kiteljesíti lényét, és megvalósítja önmagát. Istennel együtt él, avagy elveti Őt.
Ámen. 
 (2008. február. 03.)

A szeretet egy olyan híd, amelyet Isten és ember összeköt egymással

A szeretet, amely összeköt minket, és amelyen keresztül befogadod szavaimat.
A szeretet egy olyan híd, amelyet Isten és ember összeköt egymással, és ezen a szereteten keresztül az ember, Istenivé lesz.
Ez az Istenivé lesz, - azt jelöli: - hogy szívében bent van egy magasabb minőség, amely kiemeli emberi létéből, így felülkerekedik önmagán, - és Istenivé lesz.
Ez az út kemény tapasztalásokkal teli! Benne van az is, hogy megjárod a mélységet, - beépíted amit abból tapasztaltál, - majd ezzel a megértéssel, a tapasztalattal, feljebb emelkedsz egy olyan szintre, ahol megvalósítod magadat, - önmagad lényét adod.
Ez a lény, amely belülről fakad, a szíved legmélyéről, az Isteni egységből kiteljesíti magát, - és ez a kiteljesedett Én veszi át a vezető szerepet.
Ez az Én irányítja életed folyását, ő veszi át a hatalmat feletted!
Ez az Isteni Szeretet, amelyet felszínre tudsz hozni, amely minden emberben mélyen kódolva van!
Van olyan ember, aki több inkarnációs ciklussal éri el ezt az állapotot, és van olyan is, aki egy adott életút alatt (amely tartalmilag megfelelő, és Nekem tetsző).
A kiteljesedett Én, már nem játszik szerepet!
Ő az, aki hisz Bennem, nem kételkedik, Rám bízza sorsát!
Ez a kiteljesedett Én, ritkán lép elő!
Alázat, és hosszú fáradalmas munka, küszködésekkel, felismerésekkel teli folyamat az ő előhívása. A megtartása sem könnyű, mert összhangban kell hogy légy magaddal, és ez az út adja meg azt a folyamatot, amikor ő egyre többet van jelen benned.
Ilyenkor nincsenek benned ellentmondások, - felismered az élet értelmét, azt a folyamatot, amin keresztül mész, - tiszteled azt, akár jó, akár rossz számodra, - mert tudod, hogy tapasztalsz belőle, és ez a beépítés előnyöddé válik, hiszen utad része.
Ez a megvalósult Én, kiteljesíti magát, és így örök egységben állsz a szeretettel, amely Örök, és Örökkön Örökké lesz!
Ezek az Én Igéim, Jézus.
Ámen.     
Az üzenet leírása után kértem Jézust, magyarázza el nekem, - hogy üzenetei, különböző könyvekben, leírásokban, miért nem egyszerűen, mindenki számára érthetően vannak közölve?
Az én hiányosságom, és korlátom, hogy az ilyen üzeneteket nehezen értelmezem, és építem be?


 - Különböző formában, és irányultságban jelenek meg.
Ki, mit, hite szerint tud befogadni, és érthetővé tenni.
A körmönfont elméletek, nem Isten jelenlétére utalnak!
A józan paraszti ész, amely elmagyarázza a Világ Teremtését, hova tartozását, jobban beillik az Én valóság tartalmamba, - mint a körülírt nagy szavak, amik hangzatossá teszik az elméletet, de nem adnak megértést számodra.
- Egy embert akkor ismerhetsz meg jobban, - ha nézed a mögötte meghúzódó lényeget! Nézd meg mit akar tanítani neked, mi az, amit felismersz benne.
Ha az ember szemébe nézel, a lelkébe látsz, - meglátod tiszta-e, avagy tisztátalan. Meglátod a félelmeit, aggályait, problémáit, és valójában önmagát, akit képvisel.
Érezz rá a lényére, a rezdülésére, - ne a kimondott szavak után ítélj!
Sok ember nem tudja kifejezni kellőképpen magát, - határt szab, korlátokat, hogy kiteljesedjen a való igaz énje.
Sok probléma ered a szocializációból, - abból hogy átültetünk olyan géneket, és olyan programot, amely nem a miénk, - de a társadalom ezt várja el tőlünk, (vagy a legkisebb közösség, utalok itt a családra is), és ezáltal már nem találod meg önmagad lényét, lényegét, hanem felvettél egy olyan programot, amely nem a tiéd. Ezt, vagy hoztad magaddal a családon belül, vagy ilyenné alakítottad magad, hogy megfelelj az elvárásoknak.
Ha megismered, felismered, hogy az a lélek, aki veled szemben ül, vagy áll,(tehát jelen van, kapcsolatba léptél vele), - valójában kit, és milyen struktúrát takar, akkor már látó vagy, és a megérzések szintjén mozogsz.
Az igazi gyógyító és a gyógyulás az: - Amikor az emberből az igaz lényét tudod előhívni, és ezáltal tudod ráterelni arra az útra, hogy Istent felismerje magában, - tiszteletben tartsa a Létét, és ezzel összefüggésben, tiszteletben tartja önnönmaga lényét, - és előnyére, nem hátrányára tesz a társadalomnak.
Ámen.
 Badinyi Jós Ferenc: Jézus Király, A Pártus Herceg könyve olvasása után, mivel nem láttam tisztán egy- két számomra fontosnak tűnő kérdésre a választ, így az Úr Jézus hívtam segítségül.

- Uram Jézus, megkérdezhetem, hogy mi az igazság a származásodat illetően?
Mi az igaz abból, hogy zsidó voltál?


- Nem lehettem zsidó, - mert ők nem az Örök Atya tanai továbbadói voltak!
Megtagadtak Engem, ezzel megtagadták azt az Istent, akit Én képviseltem!
Származásomat illetően, a MAH-GAR kifejezés illene a legjobban Rám.
De mivel népcsoportok kevertek voltak, így általánosítani nem lehet.
Bizton kijelentem, - zsidó nem voltam!
A MAH-GAR, - A MAG népe, amely kódolva van az Én vallásomat illetően. 
Az Ő (ATYA), dicsőségéért haltam kereszthalált.
Megtehettem volna, hogy bebizonyítom az ellenkezőjét, de ezzel nem az Urat magasztaltam volna.
Az Ő dicsősége, a megváltás, - amelyet Én, emberi testben értem el.
Testem feltámadt a kereszthalál után, és tovább folytatta útját.  
Milyen testben folytattad az utad, Uram?  
A test nem számít, - emberként léptem életbe, de megdicsőült testem folytatta a maga szentséges útját, - az Ő dicsőségére, az Ő szentségére!
A földi test, amelyből kiszállt az Isteni Én, - itt a Földön, megvilágosult szellemként folytatta útját. Erről leírások, dokrímák nincsenek! Tehát a kereszthalált nem Én, nem az Isteni Én, nem a Szeretet,- hanem mint ember halt a kereszten. Az Isteni Én megváltotta magát, és harmadnapra feltámadott,- Új Ént, és ezáltal küldetést lehelt Belém, hogy beteljesítse feladatát. Ez az Én, - már nem Jézus a megváltó, - hanem mint Mester teljesítette, és adta tovább vállalt feladatát, az Ő dicsőségére! Ámen. 
   (2008. január 23.)


Atyám képmásárára teremtett benneteket emberek

Atyám képmásárára teremtett benneteket emberek, de ti egy elferdített képet láttok róla! Őt okoljátok minden rosszért, mindenért, ami az életben veletek megtörtént.
A cél a megtagadás, és az elme felül helyezése.
Úttalan utakat jártok, és elfogyott a remény. Nem Hozzám fordultok, nincs meg a belső béke.
A rohanás, a pénzszerzés vette át a vezető szerepet.
A Föld kimozdult, és nem bírja már a rajta lévő terhet.
Vannak olyan emberek, akik sokat tesznek a Földért és a Lelkekért, de ez még mindig kevés, mert az arány eltorzult. A többség megtagadja Istenét, szavakba önti imáit, - elhadarja. Nincs benne a szív, az alázat, a felemelkedett jóság, - Bűnben él!
Én Jézus, Atyám Fia, emiképp cselekszek.
A vallást felül emelem!
Nem a templomban eltöltött idő a fontos, hanem amit önmagadban töltesz el, és közel kerülsz Hozzám, az Én Szívemhez!
Amikor megérted Életem.
Amikor megértést kapnak szívedben Tetteim, alázatos Imáim, és példabeszédeim, ami cseppet sem kérkedő vagy lázító, - Igazságra törő!
Egy gyermek, akár fiú, avagy lány, - ha Atyja igazságát hirdeti, mert azt a magáénak vallja, - az Megszentelt Igazság!
Évszázadok óta bűnben éltek. Bennem reméltek, de Törvényeimet semmisnek tekintitek! Hol van a szív szeretet, és az emberi alázat?
Amely nem csúszásban, mászásban merül ki, és annak fogalmában, hanem a felemelkedett Lélek alázatosságában.
Oly kevesen tudtok erről, és élitek ezt a minőséget.
Jézus a szívekben él, Krisztusi Erő, Krisztusi Mag!
Krisztus szívébe zárta Őt, és Önmagát adva, tette élhetővé Magát a Világban. Az Ő Világában csend van, és szeretet! Csendes szavak, amelyeket a világ bűne nem mételyez meg. Ide is eljut a fertő, de fölül emelkedik a szellem, és lélek, mert felismeri a gonoszt.
A gonosz másra buzdít! Arra hogy magadnak élj.
Ne Uradat szolgáld és Őt tedd az első helyre, hisz ha egyesülsz vele Istenivé válsz, - és így a gonosz kevésbé kísért. Ő arra sarkal, - magadért tégy. Mert te vagy az Isten, a Mindenható, hiszen a Földön élsz!
Tanításaimban benne foglaltatik, példabeszédeimben kiválóan példázom a gonosz tetteit. Mit, miről, hogyan tudod felismerni őt. De nemcsak a tettek gonoszak, hanem a szavak is hamisak. Hamis szavakkal bántjátok egymást, egymás szívébe tőrt dobáltok.
Hol van az akarat, hol van a szeretet, hol van a szeretetre, az elfogadásra képesség egysége?
Beszélek, beszélek, de oly kevesen hallják Hangom.
A kevesek közül is egy - két kiválaszt, meghallgat Engem.
Továbbadja Igém, de nem emiképp él!Mert élni nem könnyű ebben a Világban, talpon maradni még nehezebb!
Hogy megálld a helyed, és befogadd a Szívem, amely maga a Megszentelt Szeretet, - az a gond, ez nem megy néktek emberek!
Ámen.   

(2007. nov. 2.)




Jézus a szívekben él.
Jézus a szívekben él.
A te szívedben is élek. Most újra hallod hangom, érzed a szeretetem.
Engedd magadban szétáradni a békét, és zárd el kavargó gondolataidat.
Ne hagyd magad kimozdítani ebből az egyensúlyból.
Vagyok, Aki Vagyok, Atyám Házából való.
A törvénynek ellent mondok, és Új Törvényt állítok! 
A Végidőben megszaporodnak a problémák. A Föld atmoszférája változik.
A ti energetikai rendszeretek is jelentős változásnak van kitéve.
Tehát, ezek összességében megviselik a fizikai szervezetet, az idegrendszert, és minden egyes sejtet. Gondold meg, mekkora kapacitással kell dolgozni a szervezetednek, hogy minden egyes sejtet átalakítson, és magasabb rezgésszintűvé minősítse át.
Testetekben ezért vannak fájdalmak a jelen időben.
A megtapadt és kiöregedett sejtek helyett, új sejt információt áramoltatunk.
Ami fájdalommal jár, hiszen a réginek ki kell szakadnia a helyéről, hogy átadja a helyét az újnak.
Minden egyes sejt egy információt takar, és a sejt pusztulása után is átadja az információt a többi sejtnek, és együtt rezegnek.
Itt a lelki tényezők is hatnak. Hiszen minden meghibásodott sejt, takar egy feldolgozatlan emléket, élményt, amit sejt szinten nyomtál el magadban. Ennek kioldása, ha nem vagy tudatos, nem a legkellemesebb élmények, megtapasztalások közé tartozik.
A mai embernek két lábbal kell állni a Földön, hogy életben maradjon, és közben illik hallani Isten szavát, kérését és utasítását!
Ez a hang belülről szól!
Mikor már elég tiszta lelked magja, meghallod a csendes szavakat, amelyek a nyugalomban áradnak szét benned.
Az emberek többsége a külső hangokat, zajokat hallja meg, és ezt képes befogadni.
A különböző tanítók és mesterek is e képen cselekszenek.
Nem a belső, hanem a külső tanítás befogadására buzdítják az embereket.
Nem a Jézusi út számukra a célra vezető!
Példabeszédnek használják, de életükben nem azt valósítják!
Két életet egyszerre nem élhetsz! 
Ha önmagad vagy, önmagadért kell, hogy élj! 
Önmagadat kell, hogy mutasd meg a társadalomnak, nem lehetnek ellentétek!

Nem lehet olyan, hogy a tanítás alkalmával példabeszédet alkalmazok és elhitetem én is úgy élek. A megszentelt valóságban pedig teljesen más képtárul fel rólad.
Istent nem lehet becsapni, nem mehetünk el már hazugságok mellett.
A tanítók tömegeit kénytelenek vagyunk vizsgáztatni!
Mit remélsz, hogy élsz, mit hirdetsz és ekképp cselekszel? 
Nem mindig a járt, a kitaposott út a követendő!
A mai világban sok küldöttem lép elő a Világ számára ismeretlen ötletekkel, és életekkel. 
Új utat, az Új Világot építik.
Ők az Én szőlőskertem munkásai!
Ezeket a szőlőtőkéket biztos Alapokra helyezem! 
Előtte bizonyítaniuk kell, a megbízhatóság és kiállás irányában, - helyt kell állniuk. Csak biztos alapokra helyezhetem Egy - Házam!
Ők az Én embereim, Én ő bennük megnyilvánulok!
Ez az út eltér a többitől.
Hiszen az Új Jövő, egy teljesen más valóságból épül fel.
Ezek az emberek már sejt szinten is mások lesznek. Nem kötődnek annyira a földi javakhoz, különös értelemmel bírnak.
Megtöltelek benneteket Fényemmel és Áldásommal, mely munkál bennetek, megszépíti életetek.
Ámen.
(2007. május. 1.)

Az Én Utam, a te utad

Lelked szavát a csendben találod meg!
Amikor nem gyötörnek ártó gondolatok, mikor egy vagy Velem! 
Mikor a Belém helyezett bizalom örök és megingathatatlan! 
Az Örök Egység Forrása vagy, amely egy tőből fakad, a Szeretetből. 
Az Enyéimnek hirdetem: - Én Vagyok az Út az Igazság és az Élet! 
Aki Bennem és Általam magában megtalálja, azé az Örök Élet!
A mai világban társtalanok vagytok, és ez a társtalanság súlyos nehezékkel nyomódik rá lelketekre, bélyeget nyom. A fájdalom, a kitaszítottság bélyegét, és ezzel a pecséttel élitek legtöbben életetek.
Miért van társ, ha társtalan vagy?
Hol van a szeretet, a megnyugvás érzése, a Belém helyezett bizalom?
Én a szívekben élek. 
A csendes szívekben, tettekben, amit a Belém helyezett cselekedetek, hit által válthattok valóra!
Az Én Utam, a te utad!
Aki Engem választ, az Én Igéim szerint él, azt előtérbe helyezem, életében irányt mutatok. Ez az irány általában eltér a megszokott iránytól, hiszen nem azért vagytok ti emberek, hogy egymást kövessétek, hanem azért hogy az Én Utamat járjátok!
Csendes szívekben élek, az Én szeretetem soha nem kérkedő. 
Csendben is lehet ugyanúgy szeretni, mint rajongva, ujjongva.
Aki az Én Utamat válassza, nem könnyű az élete. 
Meg kell vívnia önmaga csatáját, míg az Ego háttérbe kerül. 
A környezete csatáját, és kiközösítését.
Különcnek tarthatnak, együgyűnek, (hiszen most más a trendi) és azt követni kell.
Az elvonult ember, egy bölcs és beépíthető szemléletet állít fel.
Azok az emberek, akik a társadalom örök körforgásában ide - oda rohanva élnek, ezt a szemlélet módot és egyetemes bölcsességet, rálátást képtelenek elsajátítani! Nem tudják beépíteni életükbe, és ezért inkább megtagadják, az élet egyszerűbb oldalát válasszák.
Az út az önmegismerésen keresztül vezet!

Nem kívülről befelé kell építkezni, hanem belülről kifelé, ez már egy régi igaz mondás.
Amit kívülről építesz befelé, az előbb utóbb összedől, hiszen nincs biztos alapokra helyezve!
A megélés és a beépítés mindig a hitet erősíti! 
Nem mástól, magadtól kell hitelesnek válnod! 
Míg a bentről kifelé haladó munkát, erős hit, és bizalom építi fel.
Nem mondom, hogy itt nincs megingás, sors vesztettség.
Isten határtalan kegyelme a legüldözöttebb embert is kiszabadítja a bajból.
Az alagút végén meglátod a Fényt. A te saját tapasztalatod, megélésed által látod meg.
Nem azért mert megmutatták.
Sokan úttalan utakat jártok. Akihez nem ér el a Hangom elveszik a sűrűjébe, mert a saját hangját sem hallja meg, - hisz nem tudok rajta keresztül megszólalni.
Testvéreim vagytok, gyermekeim vagytok. 
Úgy szeretlek benneteket, mint az Atya a gyermekét, csak a legjobbat akarja. 
Bár idelenn ebben az elzárt földi valóságban, a jó fogalma relatív.
Örök Életet akartok?
Örök körforgást?
Ki mint hite szerint, és érdeme szerint.
Nem hagyom az Enyéimet bántani, a feladat elvégzését megjutalmazom. 
Most a megmérettetés ideje következik! 
Egyházam, - Egy- Ház lesz! 
A szeretet vallását közvetíti híveim felé! 
Itt már nincs mellébeszélés, nincsenek hamis szavak!
Az ember néha elér tűrőképessége határához, és azt hiszi, most elég,- elfordul Istentől. Aztán rájön, hogy nem tud már nélküle élni, hogy úgy kell neki, mint egy szelet kenyér. A szeletet mindenki maga válassza ki, és hogy milyent választ az csak rajta múlik!
Az Én segítségemmel, és Belém helyezett bizalommal, keresztül tudja vinni a Megvalósítás Törvényét.
Isten áldása legyen veletek és kísérjen utatokon!
A hitetek, és a bizalmatok ne fogyjon el!
Ezek az Én Igéim, Jézus.
Ámen.

(2007. április. 30.)

Szabadakarat törvénye


Sietve mentek el mellettem. Néha elmormoltok egy imát, és a többség a vesztébe rohan. Emberek, sokan azt hiszitek, hogy papságom bűneitek alól feloldozást szolgáltat.
A bűnt csak Én tudom lemosni, és semmisé tenni! 
Nem azért jöttetek ide a Földre, hogy ne vétkezzetek, hanem azért hogy tanuljatok!
Újra elmondom, hogy elzárt világban éltek, aminek mibenlétét még magatok sem tudjátok. Mindenkiben meg van az Ige, de hogy lelke felemelkedik-e abba a valóságba, ahol megtalálja saját tisztulását, azt csak ő dönti el.
Ez a szabad akarat törvénye! 
Nekem szenteli életét és az Én Törvényeim szerint él, avagy öntörvényű lesz.
Mindnyájan mások vagytok, de ez a másság nem jogosít fel arra, hogy ítélkezz a másik felett!
Ki magasabb, ki alacsonyabb szintekről tértek a földi világba, így tehát az esélyeitek sem egyformák.
Mindent be lehet pótolni, a szellemi megvilágosodás senki számára nem elérhetetlen, lehetetlen. Nem biztos és nincs rá garancia, hogy egy inkarnációs ciklus alatt eléred, de hisz ez az örök körforgás törvénye.
Mi lenne veled, ha csak a jót tapasztalnád, a rosszat elvetnéd? 
Nem tanulnál a hibáidból, nem a tapasztalat beszélne belőled? 
Csak a tapasztalat által éred el a hitet, és erősíted meg azt! 
Honnan tudnád különben, hogy mi a jó és mi a rossz neked?
Mi az, ami előre visz, mi az ami hátráltat?
Az örök körforgás rendszerét nem te szabod meg, hanem egy náladnál magasabb hatalom, egy felsőbb valóság!
Tehát elérkeztünk a csendhez.
A csend országába hányan léptettek be?
Tudtok-e csendben maradni és másokra figyelni?
Meghallod-e amit a másik mond, és te addig csendben maradsz?
Figyelsz rá, megtiszteled figyelmeddel?
Az első időben rám is súlyosan nehezedett a csend, nem hallottam meg a belső hangom, amely Istentől szólt hozzám.
A külvilág zaja és hangja elnyomja a benned kialakult, és megtisztult lelki hangot.
A csendtől nem kell félni, nem bánt!
A csendben meghallod Isten szavát. 
Aki igen alázatosan szólal meg benned, mert ez a hang soha nem kérkedő, soha nem magabiztos!
Halkan szól, megérintve lelked nyugalmát és átjárja azt!
Ebben találtatok Én meg. Én az Úr, aki hordozom és átadom az Igét, mert az Ige Istentől vala, és Én Istentől jöttem, hozzá tartok.
Bűnbocsánatot, csak Általam nyerhettek! 
Csendes önvizsgálat által, Hozzám intézet szavak által, mert benned fut össze minden. 
Nem tudja azt neked megmondani senki, hogy a te lelkednek mi a bűn, és mi ad feloldozást! 
Ezt, hogy meglásd, csak Én általam és Én Velem éred el! 
Tehát, neked kell Én általam saját lelkedet feloldoznod! 
Nem a papságnak, az csak egy liturgia! 
Az új szemlélet, és az Új - Egyházam nem ezeket, a tanokat fogja hirdetni!
Az emberi megtisztulás nem merülhet ki abban, hogy elmegyek a templomba meggyónom bűneimet, áldozok, jobb esetben másnap vagy már aznap bűnös életet élek!
Isten nem ítél! 
Megbocsátó, szeretete határtalan még a leggonoszabb ember irányában is, mert a kegyelemre mindig lehetőség van. 
A bűnbocsánatra mindig van idő és hely ahol alkalmazni, tudod azt! 
Isten szeretete végtelen az emberiség irányában!
Nem mondja, ne kételkedjetek.
Különben hogy tapasztalnál?
Hogy ismernéd meg a valóságot, ha nem kételkednél, nem kapnál, és nem szereznél bizonyságot?
Az emberi elme kételkedik, ezért ember!
A kétely, - a magyar nyelv kiválóan példázza.
Ami eltávolít. Mitől távolít el?
Önmagadtól, az Isteni Énedtől és eredetedtől!
Ezek az Én Igéim Jézus.
Ámen.
 (2007. ápr. 25.)


Jézusi kinyilatkoztatások....


A lépcső fokát egyenként lehet megjárni. Értelem, és érzelem vezet minden embert!
A Jézusi kinyilatkoztatások újra elfoglalják helyüket a Világban! 
A szó, a kimondott szó, döntő lesz az emberek számára!
Jézus keresztsége alatt több ezer embert megöltek, lemészároltak.
Igéimet elferdítették, felhasználták és bemocskolták.
Jézus a szeretet vallása alatt született és a szeretet vallását hirdeti.
Ki merészel ennek ellenszegülni?
Újra itt vagyok, hogy bizonyságot adjatok.
Kit szolgáltok, a sátánt avagy Engem?
Enyéimet nem engedem bántani! 
Eljött az idő, hogy ti is bizonyságot tesztek.
Van aki, megújította a fogadalmát, van aki elfelejtette.
Akikhez szóltam, kötelességük, hogy tovább adják az Igét.
Most már nem hunyok szemet semmi felett, az Enyéimet kiválasztom és felemelem!
Most sok ember sorsa dől el, így vagy úgy. Ki az, aki részt vesz az átmenetben. Milyen szerepet vállal, és hogyan tudja kellőképpen betölteni a helyét a társadalomban.
Ti egy elzárt világban éltek, és a természet szépségét és kihasználhatóságát, gyógyító, tanító erejét csak kevesen veszitek észre.
Újra vissza kellene térni az ősi gyógymódokra, az ősi kezelési technikákra, megújítva a jelenbe áthozni, és beépíteni a gyakorlatba.
De mindennek alapja, és közvetítője csak Isten lehet! 
Hisz Istenben vala az Ige!
Ebben az időben most nagyon sok a gyógyító, s ki annak vallja magát, - szint vall.
Nem engedem tovább hazugságokra tanítani Népem, butítani és elferdített igazságokat közölni!
A kinyilatkoztatások megszaporodnak és megsokasodnak. Itt sem teszek kivételt! Egy bizonyos szűrőn engedem át ezeket!
Azok az emberek, akik a kinyilatkoztatásokat hallják, még nagyobb támadásnak lesznek kitéve. Egyrészt ember felől, másrészt pedig Én vizsgáztatom őket!
A vizsga, a szív szeretete és az emberi alázat. 
Ki mennyire fogadja be Igéim és aszerint is él, vagy csak közvetítői szerepet játszik, - és az élete falra hányt borsó.
Az utolsó időben nagy lesz az éhínség, a vízhiány, - egy cseppje is aranyat ér.
Erre készítünk fel most benneteket, hogy túlélők legyetek. A kevésből is adni tudjatok.
A szeretet soha nem fogyhat ki tárházaitokból!
Ami fontos lesz, az a föld és a kút.
Akinek van egy darab földje és kútja, az már túlélő, és másoknak is segíthet túlélni. Mert ezeket a dolgokat nem csak azért kapjátok, hogy önző célra használjátok!
Ne essetek bele az internet csodájába , mert semmit sem fog érni!
Két világ közt összekötő kapocs az ember lesz, nem a gép. Így folytatódik az életetek. Van aki, megéri az átmenetet, van aki nem. Lesz akire itt Földön lesz nagy szükségem, mert itt tud a legtöbbet segíteni embertársainak. Lesz aki a fenti valóságban teljesíti be küldetését. Különbözőek vagytok, különböző érték rendekkel rendelkeztek.
Egyet soha nem vethettek el, a szív szeretetét! 
Nem számít ha nincs, és ha nem lesz semmid, a szívedben hordoznod kell a jót, a szeretet vallását, az IGÉT, ami Én Vagyok!
Szeretetemmel megáldalak téged Jézus.
Ámen.
(2007. április. 19.)

A spirituális ébredés kora ez....


A világ, borzasztó nagy átalakuláson megy keresztül.
Bizonyos emberek megméretettnek és elvesznek.
Elvesztik a szellemi nagyságukat, és lelkük befolyásoltságát, elveszik a kontroll.
Atyám házába térj! 
Kérdem Én. - Hányan tudják értelmezni e szavakat?
Az Atyai kéz felemelő, óvó és vigyázó, de egyben felelősségteljes szigor övezi. Jó szándék irányítja minden cselekedetét. Van amikor a magad érdekében végig kell menned egy tanulási folyamaton, és félre áll a védelem, az apai kéz biztonsága.
Úgy tud a legjobban védeni, hogy figyel, és nem szól bele a cselekedeteidbe.
Próbára tesz, kihívás elé állít. Ellenőrzi, hogy a tanultak szerint élsz, vagy csak másnak elmondod és nem aszerint cselekszel.
Kapuk nyílnak és záródnak, megmérettetik az ember!
Sorsát ő irányítja, jót vagy rosszat tesz.
De mi a jó és mi a rossz? Relatív.
A karma és Isten Törvénye szerint kiegyenlítődés van, és Egyetemes Egység uralkodik a Földön, a Világegyetemben!
Küldötteim már megérkeztek, és folyamatosan érkeznek a földi világba.
Szót kérnek és kapnak, meghallgattatnak. Ki így, ki úgy.
Ki ékesebben szól, szívhez szólóbban, így marad meg a tudatban.
De egy idő után elvész! Nem azért vész el, mert nem jót cselekedet, nem Igéim szerint élt! A másságától veszik el! A körülöttük élő emberek nem értik meg mi történik vele. Mit akar, hogyan él.
Annyira különbözik tőlük, hogy még a hasonló is kiveti a hasonlót!
A spirituális ébredés kora ez, a megmérettetésé, az alázaté, és a felemelkedésé!
De hogy emelkedhetsz fel szellemileg, ha nem ismered Isten Igéit?
Ha nem ismered meg az emberben meghúzódó Istent?
Ha csak a siker, a munka orientáltság, a pénzszerzés válik fő motivációvá életedben?
Ember ébredj, Új Világ jő! 
A régi megszűnik, az enyészetté válik! A tudatosság kora jő! 
Gondold végig az életed, mi jót és mi rosszat cselekedtél?
Kinek, és mivel okoztál fájdalmat, és bocsánatot kértél?
Magadnak megbocsátottál, vagy évekig hordozod a sebet, az indulatot, amit a fájdalom gerjesztet, - ami utálat tárgyává tesz?
Ember ébredj, más Világ jő, más eszmék ébrednek!
Engedj, enged el a múltat! 
A szívedbe hozd vissza a szeretetet és az elfogadást! 
Nem kell minden embert szeretned, de tiszteletben tartod a másságát!
Elfogadod, hogy mindnyájan egy mozaik darabkái vagytok.
Pontosan illeszkedtek egymáshoz, pontosan megírt forgatókönyv ez.
A baj csak ott van, amikor egy mozaik darab kiesik.
Nagyon nehéz ugyanolyan és ugyanakkora darabot találni, és beilleszteni a képbe. Az Isteni forgatókönyv is így működik.
Erre az időre nagyon sok mozaik darab kiesett, és vagy sikerült a pótlása, vagy a megmaradt mozaik játékosoknak kellett ötszörös túlteljesítést véghez vinniük.
A megmaradt mozaik darabkák megerősödnek, és egységet alkotnak.
Az idők változnak, és új idők jönnek. Az élet viharai elcsitulnak, és minden szépen elrendeződik. A megmaradt mozaik darabkák előjönnek, elkívánják, foglalni hiányzó helyüket.
Hiába már, az kitöltődött az Egység Törvényével!
Ki nehezebb, ki könnyebb keresztúton megy végig.
Ki könnyebben, ki nehezebben húzza a keresztjét.
Ki könnyebb, ki nehezebb feladatot kap.
Az elvégzett feladat mindig az ember milyenségétől függ, a szellemi és a lelki állapotától.
A keresztviselés soha nem tartozott a felemelő feladatok közé.
Isten mielőtt eljövünk erre a Földre, pontosan megméri mekkora keresztet szán nekünk a földi út viselésére, nem méretezi túl, és nem könnyíti meg a sorsod!
A vállalt feladatot teljesíteni illik!
Azt, hogy a másiknak önként segíted vinni a keresztjét, azt saját jó szántadból teszed! Könnyíthetsz a terhén, ahogy ő is a tiéden.
Hányan teszitek ezt gyermekem?
Sokan még a sajátjukat sem bírják el, nem hogy vinni tudják!
A Világosságok Világossága legyen veletek, halljátok és hirdessétek Igéim! 
A kimondott szónak hatalma van, és most már minden ember megmérettetik. „Atyád házába térj!” Élj ezzel a lehetőséggel!
A tékozló fiát is visszafogadta az apa, és legjobban szerette.
Nekem minden ember egyformán fontos!
„Az utolsókból lesznek az elsők”.
Vannak, akik közelebb állnak a szeretetemhez, de azokra nagyobb terhet is mérek. 
Isten áldását közvetítsétek a nép felé, és a szeretet vallására törekedjetek!
Ámen.
(2007. március 15. )

Jézus: Én az Úr szólok hozzád!


Jézus: Én az Úr szólok hozzád!
Újra eljövök közétek. Új Igéket, Új Rendszereket, Törvényeket hozok magammal, amelyek még a világ számára ismeretlenek.
Egyházam,- Egyház lesz! A szeretet vallása alá épül! 
A régit megdöntöm, felszámolom,- a hazugságot, a porhintést eltörlöm! 
Igaz híveket kívánok toborozni, akik az Új Világ felépítésében segédkeznek és tesznek! A jövő megírt, és áldott.
Áldott, mert egy Isteni Terv szerint működik! 

Új tanokat kell hirdetni!
A régi vallás butít, és lázít!
Nem lázadókra és birkákra van szükségem, hanem tudatos, megmívelt emberekre, lelkekre. Akik nem számításból, hanem tiszta szívük sugallatából teszik a dolgukat, érzik a helyüket a társadalomban!
A régi tanok hamisak,- az egyház sok esetben gúnyt űz a példabeszédeimből, elferdíti a dolgokat. Másképpen magyarázza el a történéseket, és másféle vonatkozásban fordítja le az eljövendő eseményeket!
A cél a megfélemlítés! Mert aki fél, az átadja a hatalmat egy nálánál magasabb erőnek. Ők többnyire ezt akarják kihasználni és átvenni.

Küldötteken keresztül hangzik fel Hangom és Igéim.

Emberi szavakkal, emberi léptékkel és elérhetőséggel szólok hozzátok. 
Az Ige, - Atyám Házából való! 
Én megnyilvánulok és köztetek járok. Emberi, Ember-Isteni testet öltök. 
Ez a testet öltött test, - rendet tesz, mert a mai világban rendetlenség, káosz uralkodik! Atyám, hozzásegít Engem, - környezetem Ő míveli!
Tartós lesz a káosz, a földrengés, világégés lesz.
Az Igazak megmenekülnek és Atyám Házába térnek.
Új Rendet alapítanak, - alakítanak, amelynek célja az Új Világ, - Az Aranykor eljövetele.
Kevesen maradnak, az Igazak maradnak,-REND lesz!
Katonaságot szervezek, toborzok, - ők a Rend Őrei lesznek. 
Nem engedem, hogy híveimnek bántódása essék, - ők felelnek ezért. 
Egységes kormányt, új szemléletet akarok a szeretet vallására felállítani, és Egy Istenhitet, Igaz Istenhitet létre hozni.
Én a Földön fogok járni, de célom már nem áldozat!
Nem áldozat hozatal és vitel.
A megváltás most másképpen történik!
Bármilyen lehetetlen, és hihetetlen, de csodák vannak, és lesznek mióta világ, a világ. 
Az Én léptem és tettem, a csodák közé tartozik, bár ez kellene hogy természetes legyen! 
Úgy élj és azt tedd a másikkal, amit szeretnéd, hogy veled is tegyenek!
Ezek Isten Igéi és az Ige Én Vagyok!
Vagyok, aki Vagyok, Atyám Házából való.
Vidd az Igazak hírét gyermekem, hisz ez a te feladatod!
Ámen.
(2007. február.26.)
Lejegyezte: Áhimré
Feketéné Lendvai Katalin

-------------------------------------------------------------------------
MI ATYÁNK ÉS ANYÁNK! 
Te, ki túl rajtunk és bennünk vagy,
Szenteltessék meg a te neved a kétszeri hármasságban!
Jöjjön el a Te országod mindenkihez
Békességben, Szeretetben és Igazságban.
A Te szent akaratod teljesüljön
Úgy a földön, mint a mennyben is.
Add meg nékünk naponta
a Te szent kenyeredet és élő borodat, és
ahogy mi tökéletesítünk másokat,
Úgy tökéletesíts minket a Te igazságodban.
Ajándékozz meg minket a Te jóságoddal,
Hogy mi másokkal ugyanazt tehessük.
A kísértés óráiban szabadíts meg minket a gonosztól,
Mert Tiéd az ország és a hatalom és a dicsősség.
Mindörökkön örökké.



Föld Anyátokhoz pedig ekképpen imádkozzatok: (részlet Edmond Bordeaux Székely: ESSZÉNUS BÉKE EVANGÉLIUMÁBÓL)
"Mi Anyánk, ki a Földön vagy,
szenteltessék meg a Te Neved.
Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod,
Miként Te benned, azonképpen bennünk is.
Ahogyan mindennap elküldöd a Te angyalaidat,
úgy küldd el őket hozzánk ma is.
És bocsásd meg a mi bűneinket,
miképpen mi is jóvátesszük mind azt,
amit ellened vétkeztünk.
És ne vígy minket a betegségbe,
de szabadíts meg minden rossztól,
mert tiéd a Föld, a test és az egészség.
Ámen."



2011. június 14., kedd

Isten Országa


 

2011. június 12.
 
 
A magyarság helyzetének javulása nem egy-két ember megváltói tervén múlik. Az Isteni Rend, és megváltói Tervem által kerül e Nemzet felszabadításra.
Mindent kimunkáltam és gondosan előkészítettem.
Az idővel összhangban kell lennünk,- az idő pedig nem a mostban van.
Még mélyebbre kell merülnötök a MAG-ban, hogy a múlt hazugságait felfedjétek, és egy olyan irányt mutassatok a körülöttetek élő népeknek, amely követendő példaként szolgál.
Nem emberi dolog által fog megtörténni megváltásotok.
Hanem egy Csoda által, amely a világ számára ismeretlen lesz, és mély megdöbbenéssel veszik tudomásul, hogy Ki Isten kiválasztott Népe,- kijelölt Nemzete.
Ez a Csoda már nem messze van.
Felnyitom szemeteket a látásra, fületeket a hallásra. Figyeljetek!
Az Én Országom Isten Országából való, Ti is onnan jöttetek Velem.
Az igazság szabadokká tészen bennetek.
Halljátok hát Igazságom,- Én Vagyok az Út, az Igazság, az Élet.
Csak rajtam keresztül, és általam juthattok el a Mennyei Atyához, és térhettek az Ő Országába.
Nektek lakhelyet készítettem elő ottan, mindent gondosan előkészítettem.
Csak várjatok, csak bízzatok.
A hiteteket és a reményt soha ne adjátok fel,- soha nem csalatkoztok Bennem.
Én Jézus voltam Ki szóltam,- Testvéretek.
Ámen.
 Boldogok a szegények, mert övék Isten Országa.
 
Belső Hang által lejegyezte: Áhimré
Feketéné Lendvai Katalin




2011. január 9., vasárnap

ÚJ IDŐK KEZDETE

További Jézusi üzeneteimet a következő oldalon találják meg:
http://krisztustudat.gportal.hu/gindex.php?logout=1







ÚJ IDŐK KEZDETE
ELŐSZÓ 


Isteni Szívem Irgalmában benne vagytok emberek.
Ez a kinyilatkoztatás, leányom szívében élő isteni Szereteten keresztül került átadásra, melyben szívét megnyitotta FELÉM, és magába fogadta az
ÉN SZERETET MEGNYILVÁNULÁSOMAT.
Ezért arra kérlek benneteket, hogy ti is ekképpen cselekedjetek.
Nyissátok meg szívetek FELÉM, hogy általa be tudjátok fogadni a következő sorokat, és azok értelmet nyerjenek életetekben.
JÉZUS.
  
I.
  
Új Idők kezdete
Sokatok szívében már megszületett az Új Világ, most teljesítitek ki a végtelen Isteni Szeretetet magatokban.
Fokozottan kell figyelnetek a szív üzenetére, arra a megnyilvánulásra, amit az Isteni Éned közvetít feléd, mert különben az Új Idők kezdetén sokan eltévedtek és nem ismeritek fel azt az utat, amely biztonságot és nyugalmat ad számotokra.
Mivel még két Idő és Tér között léteztek, ezért sok esetben hajlamosak vagytok visszaesni a régi berögzült mintátokba. Ezáltal kettős utakat jártok be, ami nem előrevisz, hanem óriási kitérővel másfelé vezet.
   A folyamatos ima és ráhagyatkozás az Istenire ebben az időben nagyon fontos dolog, sokkal fontosabb mint azt gondolnátok. Ezért tulajdonítsatok nagyobb figyelmet Önmagatok megtalálására!
Az Új Idők kezdete amelybe már néhányan átléptetek, tele van buktatókkal, amely a megtévesztés álarcából ered.
A megtévesztés óriási méreteket öltött világotokban, és sokkal nagyobb hatással van rátok mint gondolnátok.
A megtévesztés álarcát sok szervezet, vallás és egyéb összekapcsolódás által létrejött csoport veszi magára,- általában többnyire nincsenek is tudatában mit az az erő, amit képviselnek.

Sokszor abba a hibába estek ti emberek, hogy átadjátok az irányítást egy másik embernek vagy hatalomnak, aki hitetek és belátásotok szerint egy magasabb szintet, és kimunkált Szellemiséget képvisel.
Azonban ez a legtöbb esetben később megcáfolja magát, és dicséretes dolog ha a szívetek, lelketek rezdülése folytán mindezt megérzitek.
Ilyenkor azonban nehéz a visszatalálás, mert olyan mértékben távolodtál el Önmagad Isteni Lényétől,- hogy már magad sem tudod valójában mi az igazság, és mi a hazugság.
Két dolgot tehetsz ebben az esetben Gyermekem.
Szívedet megnyitod FELÉM és kéred, hogy mutassam meg számodra a helyes utat. De a figyelmedet neked kell FELÉM fordítanod!
Jeleket adok neked, amelyben útmutatást kapsz, hogy életed útjait miképp járhatod helyesen, az ÉN isteni Tervemnek és Szeretetemnek megfelelően.
A dolog ezután már csak rajtad múlik.
Készen állsz-e megfelelően megnyitani szívedet FELÉM, be tudod-e fogadni az ÉN Isteni Szeretetemet, és készen állsz-e annak áramoltatására?    
Amiben még elmerülhetsz, hogy önvizsgálatot tartasz.
Megnézed, visszalapozod életed eseményeit, különös gondot fordítasz rá, hogy meglásd mi volt az az út, az a szakasz, melyben életed alakulása egy rossz irányultságot vett.
Mindkét esetben az ÉN segítségemre van szükséged.
Hisz nélkülem nem látod meg a helyes irányt,- azt az irányt és utat, amelyet SZELLEMBEN már azelőtt gondosan megterveztél.
Ezért hát arra kérlek bennetek, - mindennap, minden órában élő kapcsolatot tartsatok VELEM. Ez szükségeltetik ahhoz, hogy megtaláld a helyes utat és irányt, amely az ÉN Isteni Tervem megvalósulásaként ajánlottam számodra.
Ha ezen tanácsok szerint cselekszel, és folyamatosan HOZZÁM kapcsolódsz, akkor egy olyan utat jársz be,- amely valójában merőben eltérő és más a többinél, de mindenképpen mélyebb megélésekkel és rálátással alakítod életed.
ÉN társad VAGYOK melletted az úton, jó Barátod, AKI mindent elkövet annak érdekében, hogy életed irányítását megfelelő körülmények közt a kezedben tartsad.
Ezért kérlek, magad válaszd ki az utat, amely két lehetőséget kínál fel neked.
 1. VELEM való szeretetben, egységben,- szövetségre lépsz VELEM.
    2. Önálló utakat jársz be,- amelyben nincs benn az Isteni ráhagyatkozás,
- és éppen ezért, tőled idegen, merőben más utakra vezet, mint amit elterveztél magadnak az életed folytatásaképpen.

Az igazságot azt csak magatokban lelitek meg. De figyeljetek jól, mert az IGAZSÁG egy,- nincsenek különböző igazságok.
Sok oldalról és szemszögből lehet rálátni a dolgokra és véleményt alkotni, de az IGAZSÁG akármelyik oldalról és szemszögből közelíted meg azt, akkor is IGAZSÁG lesz. Ezért arra kérlek bennetek, hogy ne mondjatok ellent az Én Isteni Tervemnek, hanem VELEM együtt haladva készítsétek fel magatokat az Új Feladatra.
  
II.
  
Az Irgalom egy út
    Ha nem figyelsz elég mélyen magadra, a változás sokszor távolra visz önmagadtól, mert belefeledkezel a hiányosságokba, és nem látod meg az Élet szebbik oldalát.
Nem látod meg azt az Isteni Tervet, amely kibontakozóban van előtted, mivel meg akarod oldani, ki akarod pótolni az éppen felmerülő problémás helyzeteket,- ahelyett, hogy minden problémádat az ÉN Isteni Irgalmas szívembe helyeznél el.
Valójában átadod NEKEM gondjaidat, de mégis különböző javaslatokat teszel, miképp és hogyan oldjam meg. A bizalom és a ráhagyatkozás ilyenkor nem az erősséged.
Az ÉN Isteni Irgalmam és Szentséges Szívem, olyan lehetetlennek tűnő helyzetekben is megoldást talál, amit te egyébként emberi tudattal, átlátható módon semmiképp nem tudnál megoldani és a megvalósulás mezejére vinni.
Ezért hát arra kérlek benneteket emberek, az Isteni Irgalmasságomban merüljetek el.
  
   Az Irgalom egy Szentség, amely által szíveteket megnyitva közelebb kerülhettek az Istenihez, mindahhoz a megnyilvánuláshoz, amelyben lelketek olyan magasságokat jár be, miszerint az ATYA minden egyszülött gyermekének lehetővé teszi az isteni megtérés példázatát,- módot, lehetőséget ad, újabb és újabb megtérésekre.  
Abban pedig, hogy ezt mikor teszitek meg, nektek kell döntést hoznotok.
Az Isteni Irgalom, az élet minden percében egy nyitott kapu, amely minden egyszülött gyermek előtt kitárja szívét az arra rászorulóknak.
Az Irgalom egy út, amelyen keresztül elvezet utad a MENNYEI ATYÁHOZ, hazatérsz az Ő ORSZÁGÁBA,- lehetőséget kapva a teljesség megélésére.
  
III.
  
Amint mondom néktek, ÉN VAGYOK az ÚT, amelyen keresztül MENNYEI ATYÁMHOZ megtérhetsz.
   Ez az út azonban nem könnyű, éppen ezért már az út kezdetén figyelmeztetlek, hogy ne hibáztass ha tövisek szúrják kezedet, vagy lábadat tüskék sértik fel.
Senki nem ad bizonyságot számodra arról, hogy utad könnyű és kényelmes lesz.
Éppen ezért csak úgy vállald a VELEM való utad, ha készen állsz az együttműködésre.
Jól és alaposan gondold át a dolgot, nehogy nagyobb feladatot vállalj, mint amit lelked érettsége folytán képes lennél teljesíteni.
Nekem nem gyávákra, hazugokra, számítókra van szükségem.
Akikre szükségem van,- azok a melegszívűek, a félénkek de hívők, és a RÁM hagyatkozók, akiknek szíve telve van az isteni bizalommal és ráhagyatkozással Irányomban. Csak az ilyenek kövessenek ENGEM, mert különben az út amelyet bejársz,- számos, általad nem vélt akadállyal és buktatókkal lesz megtűzdelve, amit emberi mivoltod által képtelen leszel a helyes útra terelni.
      Megtérésre és Kegyelemre mindig van út és lehetőség.
Ezért a bűnösösöket is MAGAMHOZ emelem. Irgalmasságom által, új, élhető életet nyújtok számukra, amelyben a kegyelmi megnyilvánulás által jó útra térhetnek,- amelyre ÉN áldásomat adom.
VEZZESSÉTEK HOZZÁM a LELKEKET, HOGY AZ ÉN SZENTSÉGEMBEN FELOLDÓDVA EGY ÚJ UTAT JÁRJANAK BE, AMELYBEN ÖNMAGUKRA TALÁLNAK.
Ámen. Így legyen!


IV.

 

A BETEGSÉGEKRŐL
A betegségek lelki okai:
     Minden ember, aki a bűn életét élte és áthozta azt a jelenbe, ebbe az életbe amelyben most él, egy újabb elbírálás alá esik.
Ezt nevezik SORSNAK,- amely beteggé tesz, mert nem ISTENNEK nem tetsző életet élsz. Ennek tükrében nincs más módja megtérésednek, csak olyan formában, ha önmagadat egy olyan helyzetbe helyezed, amely által lelked megérlelődik, megtisztul a rárakodott piszoktól.
Ti általában a nehezebb utat válasszátok, nem önként érlelődik meg bennetek a döntés, hogy a Szellemi utat válasszátok,- hanem inkább különböző olyan helyzeteket teremtetek magatok körül, amely által a lélek megbetegszik,- és a lélek betegsége, bezártsága egy idő után rávetül a fizikai testre. Ha kellőképpen befelé figyeltek észreveszitek, hogy sok esetben van kiút ebből az állapotból, de ehhez fel kell ismernetek az okokat, és egy teljesen új szemléletet felállítanod,- melyben lelkedet arra készteted, hogy Szellemeddel összekapcsolódjon, és ne külön utakat járjon be.
A lélek a rabságban sínylődik, nem tud szárnyakat bontani,- ennek megfelelően a testi minőségét, megnyilvánulását is lecsökkenti és alapszintre állítja be.
A test saját börtönében szenved ezáltal, és nehezen találja meg a kiutat.
Nem igazán érti mi az a megnyilvánulás amely idáig vezette.
Mi volt az oka élete rosszabbodásának, hogy ilyen mértékben megfeneklett és a mélybe zuhant.
Jobb esetben magába nézz az ember.
Saját tükör általi vizsgálódások szükségeltetnek ahhoz, hogy feltárja a bajokat amiket magának okozott.
Ha egy teljes szemléletváltás és új irányzat, életigenlés jön elő a személynél, akkor már nyert ügye van,- mert az isteni Kegyelem utat mutat a gyógyuláshoz, és olyan személyekhez, lehetőségekhez vezeti el, amely által teljesen gyógyult, élhető életet élhet. Az Isteni Útmutatás melyet magában felfedez, megmutatja neki a következő lépéseket. Olyan utat jár be általa, melyben megtér önmaga Isteni Részéhez, kiteljesíti azt. Legfőképpen pedig megtér URÁHOZ, ISTENÉHEZ, és nélküle már nem hajlandó tovább élni. Ha ezek a megélések elmaradnak, akkor a lélek bezárta magát a test börtönébe, és egy olyan utat választ a szabadulásra, amelyben hazatér lelke az ATYÁHOZ.
Általában rövid, de legtöbb esetben hosszadalmas és küzdelmes szenvedések által tudja ezt megtenni.
A lélek letisztulása így sokkal több időt vesz igénybe mintha megtérne. De saját döntése által jutott ide, és ezt az Isteni Hatalom tiszteletben tartja.
Folyamatosan ad módot és lehetőséget a megtérésre, de egy idő után ha ez nem történik meg, akkor a háttérbe vonul.
Az Égi Világba megtérve lélek tovább érlelődik, amíg nem ér el egy olyan fokozatot, amelyben ráébred az elmulasztott dolgok értelmére.
A KEGYELEM SZENTSÉGÉT minden haldokló magához veheti lelke feloldozása által, így megtisztult utakon jut el az ATYÁHOZ.
A KEGYELEM SZENTSÉGE az ÚR legszentebb érzése és megnyilvánulása, amelyben minden halandó lélek számára lehetőséget nyújt, hogy önmagába feledkezve, átadja élete irányítását a KEGYELMES ISTENNEK.
Minden út a MENNYEI ATYÁHOZ vezet, de azt hogyan és mikor teszitek meg, az csak rajtatok múlik.
V.
A KEGYELEM SZENTSÉGE
    A Kegyelemnek számtalan megnyilvánulási formája létezik.
Többek közt az Isteni Kegyelem, melyben minden Létező egy olyan állapotba kerül, melyben megtapasztalja az Isteni elrendelés szabályait, és olyan közbenső utat jár be,- amelyben lelkét az ATYÁHOZ emelve, ezt a Szentséget magáénak mondhatja.

Különös Kegyelmek oszthatók szét,- függvénye mindig abban rejli, hogy az illető a bejárt út szentségét milyen fokon műveli.
Általában különös Kegyelmek kiosztásánál szerepet játszik a rég múlt életek megtapasztalásai, hogy milyen irányultságot és tendenciát mutatnak az illető számára jelen életében. Az út azonban mindig akkor vezet eredményhez, ha önmaga Lényét átadja az Isteni Kegyelemnek.
Az Isteni Kegyelem akkor tud a leghatásosabbá válni, ha teljes mértékben ráhagyatkozva az Isteni Feljebbvalóra, egy olyan utat járunk be,- amelyben a KEGYELEM mint SZENTSÉG, életünk pecsétjeként jelentkezik és utat mutat a beteljesüléshez.
Ámen.
  
VI.
Nyíljatok meg az Isteni Világok felé

     A világ működésében úgy tudtok kellőképpen részt venni, ha ráhagyatkoztok az Isteni Feljebbvalóra, arra az erőre, aki munkál bennetek.
Átadjátok neki az irányítást és lelketek rezdülése által egy olyan magasabbrendű valóságba helyezitek át magatokat, amelyben minden Létező Forrásává váltok.
Azok az emberek, akik nem tudnak kellőképpen megnyílni az Isteni Világok felé, egy olyan áthangoláson mennek keresztül, amelyben a lelkük egy másfajta érettségi fokozatba kerül. Erre azért van szükség, mert e nélkül olyan minőségben ragadnának benn, amely nem tenné lehetővé számukra, hogy ők is az átmenet szerves részét képezzék.
Mivel a tudati mezőkben nem mozognak jártasan, ezért lelkük érlelődése által az átlépésre lehetőségük nyílik. Azok az emberek, akik kizárólagosan az anyag varázsában élnek és semmit nem tesznek meg annak érdekében, hogy a Szellem dolgait műveljék,- ők egy olyan ciklikus változási folyamaton mennek keresztül az elkövetkezendő időszakban,- amelyben rádöbbennek testük halandóságára.
Ébresztő jelleggel figyelmeztetem őket arra a tényre, hogy minél előbb foglalkozzanak lelkük érlelődésével, és merüljenek el a Szellemi világ dolgaiban.
Egy tartós szemléletváltást kívánok náluk elérni, amelyben útjuk egy új határkőhöz érkezik. Éppen ezért, ti, akik már felébredtetek,- kérlek benneteket, minden tőletek telhetőt tegyetek meg annak érdekében, hogy azok a lelkek, akik még az anyagba süllyedés jeleit mutatva élik életüket, egy olyan lehetőséget kapjanak,- amelyben lelkük megtisztítása által újabb magasságokba emelkednek, és az Isteni Irgalom által egy újabb lehetőséget kapnak, hogy a világ dolgait másképpen lássák és értelmezzék,- és mindennapjaikban ISTENNEK tetsző életet éljenek.
Mindez azért történik, mert kizárólagosan nemcsak azokra a lelkekre van szükségem akik dicsőítenek, hanem azokra is, akik megtérésük által lelküket felemelik HOZZÁM, és nyitottakká válnak az Isteni Útmutatásomra.
Ámen.
VII.
 
A lélek mély megélésekkel tanul.
A világ működését egy olyan áttetsző valóságos tükrön és látásmóddal kellene néznetek, amelyben minden hibátok napvilágra kerül.
De ti ezt a tükröt eltorzítjátok, és egy látszat általi, egyébként homályos tükör általi valóságot láttok magatokról visszatükröződésként.
Tiszta szívvel és lélekkel kevesen közelítitek meg a lélek általi valóságot.
Önmagatok tükrében díszelegtek, és ha hiányosság lép fel életetekben már a teljes kétségbeesés határait súroljátok.
Sokszor és sokan halljátok a HANGOM, de mintha semmissé veszne az áldás, a kegyelem amellyel megközelítelek bennetek.
Sokan szívetek legmélyén érzitek, hogy csak ÁLTALAM, az ÉN segítségemmel juthattok előre.
Szívetekben vágyakoztok az ÉN Isteni Szeretetem után,- hisz ilyenkor egy olyan világ tárul fel előtettek, amit a hétköznapokban, emberi szempontból képtelenek vagytok megtapasztalni.
Az ÉN szeretetem végtelen az irányotokban, éppen azért arra kérek minden Gyermekem,- Nyissátok meg szívetek, hogy mindazt a szenvedést, fájdalmat, gyötrelmet, amely az anyag sűrű sötétjébe húz vissza bennetek, hadd oldjam fel, és váltsam fel végtelen Fényességgé, amely visszatükröződik reátok.

A lélek mély megélésekkel tanul.
De vannak olyan pillanatok, amikor a mélységek egy olyan állapotba ragasztják bele, melyből Önmaga által, egyedül nem képes megtalálni azt az utat ami HOZZÁM vezet.
Ezért hatásos, ha sűrűn kértek ENGEM, hogy szabadítsam fel a szenvedő, a bűnben élő lelkeket.
Ezáltal egy olyan megtérés általi Kegyelemben részesülnek ilyenkor a lelkek, amelyet nem Önmaguk eszközöltek ki saját maguk számára,- hanem a másik ember lelkisége által részesültek abban a Szentségben, hogy lelküket tisztára mosom és a Fénybe emelem.
Sokat tehettek egymásért Gyermekeim, többet mint azt gondoltátok volna.
Különös Kegyelmeket osztok szét, amelyben különös megtérési lehetőséget kaptok.
Isteni Irgalmammal feloldom lelketek, és a szenvedést elveszem tőletek.
Minden embertársadért eszközölhetsz ki ilyen különleges Kegyelmet, de imád és kérésed legszentebb szívvel kell, hogy szóljon érte.
A megszabadított lelkek különös Kegyelmet élveznek, de ettől a pillanattól fogva, már lelkük üdvössége, saját sorsuk kiteljesítése csak rajtuk múlik.
Fokozott figyelemmel kísérem őket, hogy éltek-e a különös Kegyelem lehetőségével, és hozzá méltóan élik-e életüket.
A világ jobbításában sokan részt vehettek,- ez is egy út, amelyben egy olyan valóságot építesz fel magad körül, amelyet a Kegyelem szentel meg.
A másokért elmondott ima egy lehetőség, amelyben az illető személy, Isteni Kegyelem által módot kap, testi, lelki problémáinak felszabadítására.
Ezért arra kérlek bennetek, hogy ne csak magatokért, hanem mások lelki üdvéért és testi gyógyulásáért is imádkozzatok.
Imáitokba foglaljátok bele a Nemzet szabadulását azoktól az elnyomóktól, akik teljességgel más útra akarják terelni sorsát, mint azt az ÉN Mennyei ATYÁM jelölt ki számotokra.
Ámen.  
 VIII.
Téves irányzatok, hamis tanítások

Az Új Világban a téves irányzatok és a hamis tanítások semmissé válnak.
Ahogy tudatotokat egyre magasabbra emelitek, lelketek megérlelődik, ráébredtek arra a tényre, hogy eddig többnyire a hamisság álarcában éltetek, és ez a tény az élet minden területére hatással lesz.
Önmagatok isteni Lénye által egyre inkább tudatotokra ébredtek.
Szembeötlő lesz a változás, amelyen keresztül mentek.
IGÉIM, IGAZ TANÍTÁSAIM iránt egyre nagyobb vágyat éreztek szívetekben.
Tudatára ébredtek, mily segítség lett benne számotokra elrejtve.
Egyre inkább különbséget tudtok tenni példabeszédeim között.
Felismeritek mi az igaz, és mi a hamis tanítás,- amellyel csak hatalmat akarnak feletettek gyakorolni.
Példabeszédeimet egyszerű emberek kezébe adtam, de a vallás torzításán keresztül menve más értelmet nyertek, mint valójában tudatni véltem veletek.
A ti dolgotok, hogy visszaállítsátok az IGAZ TANOKAT, azokat az IGÉKET, PÉLDABESZÉDEKET, amelyek segítségül szolgálnak önmagatok megtalálásában, és irányt mutatnak életetek feltárásában.
Sokan köztetek tisztán látjátok, hogy önmagatok keresése által, minden egyes lépéssel közelebb kerültök Hozzám.
Ráébredtek arra a tényre, hogy a demagóg irányzat célja volt, hogy minél távolabb kerüljetek Tőlem,- mert egy olyan misztikus csomagolásba bújtatott, amelyben soha nem léteztem.
Haladjatok önmagatok útján egyre mélyebb területeket érintve lelkiségetekben, és kössétek össze a SZELLEM teremtő erejével!
Tudatotokat magasságokba emelve találkoztok az ÉN isteni Tervemmel,- amelyben tudomásotokra hozom,- mikor, mit kívánok megvalósítani,- a ti segítségetekkel előhívni abból a szeretett lényből, akik ti magatok vagytok. Ez adjon erőt és kitartást utatokon. Szívetekben eggyé váltok Szeretet Lényemmel.
Végtelen szeretetem és áldásom sugárzom rátok.
Ámen.
IX.


A MAG, ti Vagytok.



Drága Gyermek! Szíved szeretetében találj meg ENGEM.
ÉN feléd nyújtom a kezem, vigaszt adok szomjúzó lelkednek.
A csend átölel, és mégis valami megmozdul lelkedben.
A múlt árnya továbblibben, nem nyomja már lelkedet, nem nehezedik mázsás súlyként szívedre.
Nyújtsd felém a kezed kedves, hadd vezesselek, hadd mutassam az utat, az irányt neked.
A múlt megértése felszabadít.
Ti, akik a Szellem útját járjátok, most egy igen mély, és bensőséges folyamaton mentek keresztül.
Saját mélységeitekbe szálltok alá, hogy tündöklően fénylővé változtassátok a múltat, amely mind idáig kísért bennetek, és nem engedte meg kiteljesedéseteket.
Nyisd meg a szíved Gyermekem, és bízz BENNEM,- bizalmadat BELÉM helyezzed.
Ha szembe nézel megélt életed vonulataival, belső értékelés által rájössz, hogy itt a jelenben mit kell tenned.
Mi az isteni Terv, amely munkál benned, mi az a forrás, ami buzog benned. Rájössz, hogy honnan indul, hol van az eredete.
Rájössz, hogy honnan származol, s ÉN ki VAGYOK neked.
Szíved megtelik az ÉN végtelen szeretetemmel, és rádöbbensz, hogy mit jelentek neked. Szíved megdobban, felismered, hogy ÉN VAGYOK a MAG benned.
ÉN VAGYOK a kezdet és a vég,- az EREDET.
ÉN VAGYOK a SZERETET, mely átölel.
S ebben a kezdetben benne van az EGYSÉG,- amikor még egy népként együtt éltetek, s együtt hatottatok, együtt hoztatok létre Istennek tetsző cselekedeteket.
A MAG ti vagytok, - az ÉN MAGOMBÓL valók vagytok.
Én most áldásomat adom a MAG népére, és megsegítem kiteljesedéseteket.
Megsegítelek benneteket, hogy a SZERETET útját járjátok, és több áldozatok már ne hozzatok.
    Lassan felfedezitek nagyságotokat, isteni mivoltotokat, mindazt a tudást, amely az EGYBŐL, belőletek ered. Krisztus népe vagytok,- jelen voltatok a kezdeteknél, - nagy az út, melyet bejártatok. A Fény útjára léptetek, és ÉN megsegítelek bennetek.
Nyisd meg a szíved Gyermekem, hadd szólaljon meg a magyar szó benned, - mely azt súgja,- SZERETET.
Ti, SZÍVEM népe vagytok, mely vállalta a keresztet. Vállalta a sorsot, melyben ENGEM követett. ÉN ezt most megköszönöm néktek,- SZERETLEK BENNETEK!
Isteni Akaratom által, - FELSZABADÍTALAK benneteket!
Így Legyen!
Ámen.
  


Az Én MAGom a SZERETET


Kérlek, nyisd meg a szíved, és csak a benned lévő SZERETETRE figyelj.
Ez a SZERETET azt súgja neked,- csendesülj el magadban, és most a szíved legmélyén lévő Istenire figyelj.
Érzed, hogy egy más világba léptél,- elméd elcsendesül, szíved, lelked kitárul,- egy más valóságba lépsz át…
Ebben a valóságban ölelj át ENGEM gyermek, hogy megértsd a szíved szavát.
Azt a belső hangot, mely a kezdetektől fogva benned él.
És most mond el mi bánt…
Osztozz VELEM a bánatban, örömben egyaránt.
Tárd fel Előttem, ha bánat nyomja lelked, ne a világnak kiáltsd szét lelked fájdalmát. Ígérem meghallgatlak, nem szólok közbe, és begyógyítom lelked MAGját.
Egy sorsot vállaltam veled, hiszen életeden végig vezetlek,- te mégis elnyomod a HANGOT, mely megszólal benned.
Miért jobb az, ha más ad tanácsot számodra, mennyivel több ő, a benned létező Isteninél?
 Tanulj meg befelé, és ne másra figyelni. Kapcsolódj össze a benned élő Istennel, hisz Ő nem különváltan, hanem együtt él veled.
A benned lévő Istenit ha kiteljesíted magadban, gátakat törsz át.
Azokat a gátakat zúzod szét, amelyek saját teremtésed által jöttek létre.
Ez által szabaddá válsz. Mert te rendelkezel egyes egyedül életed felett, és senki meg nem mondhatja mit tegyél vele.
Ne engedd, hogy a külvilág zaja eltérítsen attól a belső hangtól, amely veled együtt született meg.
Mindig csak befelé figyelj, a benned lévő Krisztusi MAGra, amelyben a végtelen SZERETET merül el.
Amely soha nem mondja azt neked, - hogy bánts, vagy éppen hazudj, lopj, és fájdalmat okoz bármi áron magadnak és embertársaidnak.
Ő mindig csak a jóra, a szépre, a békességre, nyugalomra, és a SZERETETRE biztat.
Arra biztat, hogy a benned lévő végtelen Isteni Szeretettel öleld át minden embertársadat. Gondoskodj róla, hallgasd meg szíve bánatát.
Nyújtsd felé két kezed. És ha tudsz gondoskodj róla, adj könnyebbséget lelkének, szívének és testének, hogy ne kínozza a fájdalom és reménytelenség gyötrelme.
Szeress, és mindig csak szeress, ezt súgja onnan a mélyről feltörve,- és ha ezt teszed, megváltozik körülötted minden. Mert a SZERETET kapukat nyit meg, és gátakat tőr át, semmi és senki sem állíthatja meg útját, mert Ő maga a benned élő ISTEN.
Tiszteld hát ezt a csodát, és élj Istenhez méltó életet.
Meglásd ha így teszel, nem csak a szívedben, lelkedben nyílsz meg egy másik valóságra, hanem körülötted is megteremted a csodát.
Mindenhol ahol jársz, elveted a SZERETET MAGját és megváltozik körülötted a világ.
Emeld hát magosra a fejed, tárd ki a szíved, és ne csak hidd,- tudd ISTENT és éld VELE mindennap életed!
Ámen. Így legyen!


Minden jog fenntartva.
Feketéné Lendvai Katalin

Áhimré