A Való, Igaz Énünket többnyire homály fedi, ami általában önmagunk tagadásából, álcázásából ered. Legfőképpen abból, amit környezetünk reánk aggatott, mert nem akartunk kilógni a sorból, nem akartunk másnak látszani mint a többi ember, - bele kívántunk olvadni a környezetünkbe. Nem akartunk elkülönülni, kirekesztetté válni, ami a másságból ember, inkább meg akartunk felelni, szüleinknek, testvéreinknek, rokonainknak, közvetlen környezetünket. És ezt a megfelelni akarást valójában miért is tettük?
- A SZERETETÉRT.
Azért, hogy szeressenek bennünket,- azért, hogy beilleszkedhessünk, hogy olyanokká váljunk, amit elvárnak tőlünk.
Szeretet akartunk nyerni és azt megtartani, még olyan áron is, ha feladjuk vele Önvalónkat.
Hosszú éveken (évtizedeken) át, cipeltünk egy olyan mintát, ami valójában soha nem volt a miénk. Megörököltük, átörökítettük magunkba
és magunkénak vallottuk.
Ezáltal elnyomtuk, mélyre űztük azt az Igazi Ént, aki valójában Mi magunk vagyunk,- akik eredendően VAGYUNK.
Hamisságokkal, hiányosságokkal, és mondvacsinált dolgokkal vettük magunkat körbe, és ruháztuk fel olyan tulajdonságokkal, amelyek valójában nem is voltak a miénk, csak annak akartuk hinni.
Megörököltük őket. Ezekben az örökségekben generációs problémák is jelen vannak. Családi kapcsolódások, kötődések, - hamis összefüggések, álságok.
Vittük magunkkal, húztuk, cipeltük, magunkévá tettük.
Nem mertük szembenézni magunkkal és azzal a másikkal.
Ha ezt meg is tettük, ritkán mertük felvállalni teljes egészében és összefüggésében magunkat. Éppen itt az ideje, hogy ezektől a rossz beidegzésektől megváljunk, leválasszuk magunkról és ne töltsük fel újra és újra energiával,- még akkor is ha esetleg ezzel másokat megbántunk.
Mert ha magadat adod, előfordulhat, hogy az IGAZ SZÓ bántóként hat.
Főleg annak akivel közlöd,- tévesen hiszi azt , hogy bántani akarod.
Nem gondolja, hogy saját belső folyamataidat, felismerésedet tárod fel előtte és kívánod megbeszélni vele.
Sajnos vannak ilyen jellegű elcsúszások, és ezek nem visznek minket előre, mert vitát szülnek. Többnyire hamis és torz szemléletet képeznek a szívünkben, és ebből adódóan minket újra az óvatosságra, a visszavonulásra intenek, arra,- hogy ne merjük vállalni Önmagunkat, és ne merjük kinyilatkoztatni az érzéseinket, azt, akik Vagyunk.
Ha újra visszavonulsz és engedsz a rád nehezedő nyomásnak, akkor ezzel azt az utat választottad,- hogy visszasüllyedsz régi szerepeidbe, játszmáidba,- ez esetben ÖNMAGAD MESTERÉVÉ NEM VÁLHATSZ!
Így valójában elszalasztod azt az áldást, hogy meg tudd KI VAGY, és mi az az életmű amelyben részt vállaltál. Akkor újra engedtél a befolyásnak, a hamisságnak, és az IGAZSÁGOT sutba vetetted.
ÖNMAGUNKAT vállalni nem könnyű feladat, akaratunkon kívül megbánthatunk vele másokat. Legjobb szándékunk ellenére óriási fájdalmakat okozhatunk, és hozhatunk elő a másokban.
A cél minden esetben az lenne,- megvizsgáljuk, hogy az a másik ember mit akar velünk közölni, mi a mondandója a dolognak, és ez mire akar minket tanítani. Nem pedig a régi beidegződésképpen rögtön a bántást lássuk meg benne, és ösztönösen reagáljuk le a dolgot és aszerint cselekedjünk.
Általában ösztönösen cselekszünk, ösztönösen védekezünk, pedig azt sem tudjuk mi ellen védekezünk, csak megtesszük, mert már berögzült szokásunkká vált. Kialakították bennünk, mi ezt generációkon tovább cipeltük, és a sajátunkénak hittük.
Eljött az ideje, hogy mindezen változtassunk.
Ne keressünk okokat, és okozókat. Próbáljuk megérteni szívünk szeretettével, a másik ember mondandóját, még akkor is, ha mi ezzel nem értünk egyet.
Ne akarjuk megváltoztatni, ne akarjuk befolyásolni őt, hisz csakis ő tudhatja miért jutott el odáig, hogy feltárja magát.
Próbáljunk meg a régitől elszakadni és az ÚJBA belehelyezkedni!
Ne göngyölítsünk, ne hurcoljunk tovább sérült mintákat, régi beidegződéseket, mert ez nem előrevisz, hanem inkább hátráltat minket.
Mindenek tudatában szeretettel kérem Önöket, hogy a másik ember megnyilvánulásában, ne rögtön Önmaguk ösztönös reakcióját lássák, hanem szívükkel próbálják megérteni mi a mondandója. Így nem lesznek félreértések, félremagyarázások, - és nem leszünk kénytelenek újra és újra visszabújni a számunkra biztonságot adó „csigaházunkba”. Hanem megtisztulva, megújulva, SZELLEMBEN ÚJJÁSZÜLETVE, merjük vállalni MAGUNKAT.
Isten áldása kísérjen MINKET utunkon!
Szeretettel: Áhimré
- A SZERETETÉRT.
Azért, hogy szeressenek bennünket,- azért, hogy beilleszkedhessünk, hogy olyanokká váljunk, amit elvárnak tőlünk.
Szeretet akartunk nyerni és azt megtartani, még olyan áron is, ha feladjuk vele Önvalónkat.
Hosszú éveken (évtizedeken) át, cipeltünk egy olyan mintát, ami valójában soha nem volt a miénk. Megörököltük, átörökítettük magunkba
és magunkénak vallottuk.
Ezáltal elnyomtuk, mélyre űztük azt az Igazi Ént, aki valójában Mi magunk vagyunk,- akik eredendően VAGYUNK.
Hamisságokkal, hiányosságokkal, és mondvacsinált dolgokkal vettük magunkat körbe, és ruháztuk fel olyan tulajdonságokkal, amelyek valójában nem is voltak a miénk, csak annak akartuk hinni.
Megörököltük őket. Ezekben az örökségekben generációs problémák is jelen vannak. Családi kapcsolódások, kötődések, - hamis összefüggések, álságok.
Vittük magunkkal, húztuk, cipeltük, magunkévá tettük.
Nem mertük szembenézni magunkkal és azzal a másikkal.
Ha ezt meg is tettük, ritkán mertük felvállalni teljes egészében és összefüggésében magunkat. Éppen itt az ideje, hogy ezektől a rossz beidegzésektől megváljunk, leválasszuk magunkról és ne töltsük fel újra és újra energiával,- még akkor is ha esetleg ezzel másokat megbántunk.
Mert ha magadat adod, előfordulhat, hogy az IGAZ SZÓ bántóként hat.
Főleg annak akivel közlöd,- tévesen hiszi azt , hogy bántani akarod.
Nem gondolja, hogy saját belső folyamataidat, felismerésedet tárod fel előtte és kívánod megbeszélni vele.
Sajnos vannak ilyen jellegű elcsúszások, és ezek nem visznek minket előre, mert vitát szülnek. Többnyire hamis és torz szemléletet képeznek a szívünkben, és ebből adódóan minket újra az óvatosságra, a visszavonulásra intenek, arra,- hogy ne merjük vállalni Önmagunkat, és ne merjük kinyilatkoztatni az érzéseinket, azt, akik Vagyunk.
Ha újra visszavonulsz és engedsz a rád nehezedő nyomásnak, akkor ezzel azt az utat választottad,- hogy visszasüllyedsz régi szerepeidbe, játszmáidba,- ez esetben ÖNMAGAD MESTERÉVÉ NEM VÁLHATSZ!
Így valójában elszalasztod azt az áldást, hogy meg tudd KI VAGY, és mi az az életmű amelyben részt vállaltál. Akkor újra engedtél a befolyásnak, a hamisságnak, és az IGAZSÁGOT sutba vetetted.
ÖNMAGUNKAT vállalni nem könnyű feladat, akaratunkon kívül megbánthatunk vele másokat. Legjobb szándékunk ellenére óriási fájdalmakat okozhatunk, és hozhatunk elő a másokban.
A cél minden esetben az lenne,- megvizsgáljuk, hogy az a másik ember mit akar velünk közölni, mi a mondandója a dolognak, és ez mire akar minket tanítani. Nem pedig a régi beidegződésképpen rögtön a bántást lássuk meg benne, és ösztönösen reagáljuk le a dolgot és aszerint cselekedjünk.
Általában ösztönösen cselekszünk, ösztönösen védekezünk, pedig azt sem tudjuk mi ellen védekezünk, csak megtesszük, mert már berögzült szokásunkká vált. Kialakították bennünk, mi ezt generációkon tovább cipeltük, és a sajátunkénak hittük.
Eljött az ideje, hogy mindezen változtassunk.
Ne keressünk okokat, és okozókat. Próbáljuk megérteni szívünk szeretettével, a másik ember mondandóját, még akkor is, ha mi ezzel nem értünk egyet.
Ne akarjuk megváltoztatni, ne akarjuk befolyásolni őt, hisz csakis ő tudhatja miért jutott el odáig, hogy feltárja magát.
Próbáljunk meg a régitől elszakadni és az ÚJBA belehelyezkedni!
Ne göngyölítsünk, ne hurcoljunk tovább sérült mintákat, régi beidegződéseket, mert ez nem előrevisz, hanem inkább hátráltat minket.
Mindenek tudatában szeretettel kérem Önöket, hogy a másik ember megnyilvánulásában, ne rögtön Önmaguk ösztönös reakcióját lássák, hanem szívükkel próbálják megérteni mi a mondandója. Így nem lesznek félreértések, félremagyarázások, - és nem leszünk kénytelenek újra és újra visszabújni a számunkra biztonságot adó „csigaházunkba”. Hanem megtisztulva, megújulva, SZELLEMBEN ÚJJÁSZÜLETVE, merjük vállalni MAGUNKAT.
Isten áldása kísérjen MINKET utunkon!
Szeretettel: Áhimré
2009. szeptember 4.
„Hallottam egyszer egy történetet, miszerint mindannyian tiszta, hibátlan gyémántokként jövünk a világra.
A felnövekedésünk során és a bennünket ért megpróbáltatások, csapások következtében azonban természetes ragyogásunkat nagy halom piszok borítja el.
A felnövekedésünk során és a bennünket ért megpróbáltatások, csapások következtében azonban természetes ragyogásunkat nagy halom piszok borítja el.
Amikor felnőtté válunk, ezt az egész szeméthalmot fényesen csillogó lakkal vonjuk be. Ezt a mesterséges külsőt mutatjuk a külvilág felé, és csodálkozunk, hogy senki sem találja azt fantasztikusnak.
Az idő múlásával még mi is elhisszük, hogy ez a védőburok valóban mi vagyunk, és személyiségünket e köré építjük fel.
Ám, ha különösen szerencsésen vagyunk, az élet ébresztő erejű eseményekkel ajándékoz meg minket. Valami történik, aminek a hatására egy pillanatra áttörjük ezt az elszarusodott, külső burkot, amikor is a szemétrétegek alól kivillan a mélyből felsejlő ragyogás.
Ekkor, ha nagyon szerencsések vagyunk, életünk további részében már hazafelé tarthatunk:a rendkívüli szépséghez és szabadsághoz. Fölfedezzük, hogy mindig is ez a tiszta, tökéletes gyémánt voltunk, ez vagyunk és ez is leszünk mindig.
Ez a felhívás most Neked szól, hogy végre hazatalálj valódi önmagadhoz.
Azok vagyunk, akit keresünk.”
(Brandon Bays)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése